Moszkvába ment a Kékszakállú is

Az Opera Apriori elnevezésű moszkvai nemzetközi operafesztiválon hangzott el először Oroszországban magyarul A kékszakállú herceg vára című Bartók-opera Komlósi Ildikó és Szabó Bálint előadásában.

A moszkvai Zeneakadémia nagytermében vasárnap este tartott koncertnek a szervezők az Intellektuális opera: a képzelet határán túl címet adták.

A  magyar mezzoszoprán operaénekest, aki idén ünnepelte pályafutásának 30. évfordulóját, és aki a világ legnevesebb operaszínpadain lép föl, a Bartók-opera Juditjának egyik legszakavatottabb tolmácsolójaként tartják számon a világban. A sikeres művész rajongva beszélt A kékszakállú herceg váráról: "Nemcsak szeretem, hanem imádom ezt az operát. Judit majdnem az első szerepeim közé tartozott, így megvolt a lehetőség mind Judit, mind az én számomra, hogy úgymond kéz a kézben, együtt nőjünk föl. Kislányból nővé, asszonnyá alakultunk" - mondta.

"Ez egy olyan szerep, amely, ha jól nyúlnak hozzá, akkor nagyon sok meglepetést és csodát tartogat. Mai napig felfedezek benne új dolgokat, mai napig változtatok frázisaimon, elgondolásaimon" - tette hozzá.

Komlósi Ildikó azt is elmondta a koncert előtt, hogy nagy örömmel készült a koncertre, mert Moszkvában értő és érzékeny zenei fülű a közönség. Örömmel tolmácsolja nekik Bartók Béla egyetlen operáját, "amelyben olyan sok szín van, hogy nincs az a lélek, amelynek a húrjait ne pengetnék meg" - fogalmazott a művésznő.

A világhírű magyar operaénekesnő március 15. alkalmából idén a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetést kapta számtalan nagy sikerű főszerepe, páratlan alakításai és több évtizedes művészi munkája elismeréseként.

A kékszakállú szerepét éneklő Szabó Bálint az MTI-nek elmondta, hogy a moszkvai nemzetközi operafesztivál gondolata 2 éve született, amikor Párizsban lépett fel. Ott találkozott ugyanis Jelena Harakidzjan orosz producerrel. A szakember neki kínálta fel a fekete szerzetes főszerepét, de Szabó Bálint úgy gondolta, hogy orosz tudása ahhoz nem megfelelő, ezért inkább a Bartók-operát ajánlotta fel a fesztiválra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.