Most jó ügyre használják a kultúrát

Írók, költők, alkotók fogtak össze, hogy egy kézírásos jó szót adjanak cserébe néhány doboz konzervért, több kilónyi rizsért, lisztért. A kecskeméti Katona József Színház színészei olyan Bács-Kiskun megyei hátrányos helyzetű és roma gyerekeknek ajánlottak két előadást, akik még sosem jártak színházban. a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány országos hangszergyűjtő akciót hirdet.
Az Írók Boltja egyik helyiségében már tornyozzák az adományokat, gyors iramban fogynak a több mint hatvan felajánló szavai. A Facebookon posztolja az ötletgazda újságíró, Scipiades Erzsébet az új szavakat, mondatokat, az utánpótlásról december 6-ig gondoskodik. A Vegyen egy jó szót! akcióra összegyűlt élelmiszereket az abaújkéri Wesley Többcélú Intézmény hátrányos helyzetű óvodásai és iskolásai kapják.

A kecskeméti Katona József Színház színészei olyan Bács-Kiskun megyei hátrányos helyzetű és roma gyerekeknek ajánlottak két előadást, akik még sosem jártak színházban. November 28-án, délután három órakor kezdődik az első produkció: Jules Verne regényéből, a Cirkuszkocsival a Sarkvidéken címűből készült adaptáció. A színház kereste meg a környező városok vezetőit, és ajánlották az ingyenes lehetőséget. Csak a szállításban kértek segítséget, pénteken lesz olyan település, ahonnan a polgármester és az alpolgármester saját autón viszi be a gyereket a színházba.

Advent első vasárnapján, november 30-án, este hat órakor nyílik a Diótörő-fesztivál, a Magyar Állami Operaház szabadtéri karácsonyváró programja. Az esemény újra egybefonódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség adventi adománygyűjtő kampányával. Újra utcai fesztiválra számíthatnak az érdeklődők, lesznek hangversenyek és a jótékonyság jegyében szervezett programok. A színház előtti házacskákban árult forralt bor és sült gesztenye bevétele szintén a segélyszervezeten keresztül a rászorulóknak megy.

Országos hangszergyűjtő akciót hirdet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Symphonia Alapítvány – írja a Fidelio. 15 általános iskolájában indították el a zenepedagógiai programot, főleg a rászoruló családok gyermekeinek. A Szimfónia Program célja az esélyteremtés, a leszakadó közösségekben élő gyerekek integrálása, a közös zenélés sikerélménye. A kiválasztott iskolákban nagyobb a túljelentkezés, mint amire számítottak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat országos hangszergyűjtő akciót is hirdet. Használt, megunt, kinőtt, elsősorban vonós és fúvós hangszereket várnak. A gyűjtést adományaival támogatja – többek között – Demjén Ferenc, Kocsis Zoltán, Mága Zoltán és Szenthelyi Miklós. A felajánlásokat a hangszer@maltai.hu e-mail címen, vagy munkaidőben a (061) 391 4730-as telefonszámon fogadják.

Adjunk színházjegyet a rászorulóknak! Erre buzdít az Átrium Film-Színház. A színház rögtön jó példával jár elő, és húsz jegyet felajánl a rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon lakóinak, hogy közösen megnézhessék a W. úr üzen című Bodzsár Márk-előadást. A gyerekek előtte találkozhatnak az alkotókkal is. De bárki segíthet karácsonyig, aki a pénztárban vásárol két-három-négy extra belépőt, és otthagyja a rászorulóknak. Az összegyűjtött adománybelépőket az intézmény eljuttatja a nagycsaládosoknak és szegényeknek. A szétosztásban segíti az ad6kap6.hu, a Nagycsaládos Egyesület és a Heti Betevő. Az ad6kap6-tal közösen szervez a színház egy Mikulás-műsort is a rászorulóknak. December 6-ig várnak játékokat, gyerekkönyveket és -ruhákat, amelyekből a szülők válogathatnak, a gyerekek közben artistákkal készülnek a Mikulás-műsorra. A programban 90-100 gyerek vesz részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.