Molnár Piroska a Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíjasa

2015-ben Molnár Piroska kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A díj átadására a Színikritikusok Díjának átadó ünnepségén, a Trafó – Kortárs Művészetek Házában, szeptember 20-án kerül sor – derül ki a szervezet közleményéből.
A Színházi Kritikusok Céhe ötödik alkalommal adja át életműdíját. A Színikritikusok Díja tizenöt kategóriájával ellentétben itt nincsenek jelöltek, a szakmai szervezet tagjai többfordulós szavazás útján döntenek arról, ki kapja az elismerést. Az életműdíjat először 2011-ben adták át a kritikusok Törőcsik Marinak. 2012-ben Senkálszky Endre kolozsvári színművész, 2013-ban Zsámbéki Gábor rendező, 2014-ben Fodor Tamás színművész, rendező, színházigazgató kapta az elismerést.

„Molnár Piroska az a színésznő, aki a szakmájára tette fel az életét, átengedte magát a magyar színház- és filmművészetnek. Ezt a gesztust, ezt a teljes önátadást, ezt az önkizsákmányolást nem lehet sem viszonozni, sem meghálálni. Kérünk engedélyt, hogy legalább megköszönhessük nagy tisztelettel, egy életműdíj átadásával” – írja róla laudációjában Gabnai Katalin és Stuber Andrea.

Molnár Piroska 1968-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a legfiatalabb színészgenerációt jelenleg az intézményben oktatja. Megannyi kitüntetéssel, díjjal ismerték el munkáját – a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, Prima Primissima-díj, Színikritikusok Díja –, 2010-ben pedig ő alapított díjat, a Csiky Gergely drámájából kölcsönzött Nagymama névvel a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára.

A közönség számára is nyilvános díjátadó ünnepségre, melynek rendezője Boross Martin, jegyek a Trafó jegypénztárában, valamint az intézmény honlapján válthatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.