A Le Monde azonban tavaly készített egy interjút Patrick Modianóval, amelyben maga beszél olvasmányélményeiről. Ebből tudható, hogy első találkozása a szépirodalommal 7 éves korában esett meg, ekkor olvasta el Cooper Nagy Indiánkönyvének talán leghíresebb részét, Az utolsó mohikánt. Annak ellenére is gondosan befejezte, hogy, mint mondja, egyetlen szót sem értett meg belőle. Kamaszkorában a francia költészet klasszikusai, Baudelaire, Verlaine, Rimbaud és Apollinaire „segítették élni".

Arra a kérdésre, hogy melyik regény hőse volna a legszívesebben, des Grieux lovagot választja, Manon Lescaut híres, tragikus szerelmesét. Ízléséről, vonzalmairól többet árul el vonzódása az osztrák Peter Handkéhez és különösen az emlékezés, a felejtés, a második világháború és a holokauszt kérdésein különös intenzitással gondolkodó Winfried Georg Sebaldhoz, akit szintén Nobel-díj-várományosként kezeltek, alighanem csak korai halála miatt nem volt mód kitüntetni.

Szintén jellemző a válasza a zsidóságával mély és problémás viszonyban lévő írónak arra a kérdésre, hogy melyik könyv tudja megnevettetni: a kelet-európai zsidóság életének legnagyobb művészi krónikása, a szintén Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer egyik novelláskötetét nevezi meg. Charles Dickens utolsó, befejezetlen könyvét, az Edwin Drodd rejtélyét írná tovább, amelynek nyomozás-történetét a szerző halála miatt nem tudta befejezni, és amelyet számosan valóban továbbírtak.

A német irodalom egyik legnagyobb hermetikus költője, Rainer Maria Rilke műveit olvasná szívesen eredetiben, ha tehetné. Arra a kérdésre, hogy, ha majd arra kerül a sor, milyen könyvvel búcsúzna az élettől, nem válaszol, mondván, hogy babonás, és nem szeretné megelőlegezni ezt a pillanatot.