„Muszatics Péter kötete különös mestermű. Mestermű irodalmi minősége miatt – erre még visszatérek –, s különös tárgya miatt is.” Ezt John Lukács, az Amerikában élő történész írja az Utazás Európa mélyére című, karcsú kis könyvecske hátsó borítóján, s meglehetősen el is veszi a kedvemet, mert az ilyen magas felütés után az olvasó gyanakodni kezd: aha, már megint egy remekmű, micsoda marketingfogás…

Aztán elkezdem olvasni a nyolc esszét tartalmazó könyvet, s nem hiszek a szememnek meg a fülemnek. Az írás mögött elmélyült, figyelmes, okos tekintetet látok, a hosszú-rövid mondatok váltakozásával lélegző szöveg egyenletes ritmusából pedig ismerős hangot hallok ki: a kelet-euró­pai szív nagyon érzékeny, nagyon halk, de határozott és erős dobogását. Nézem a szerző nevét: jól olvasom? Biztos, hogy a Péter előtt Muszatics áll és nem Nádas?

Muszatics Péter elment nyolc kelet-európai városba – Lembergbe, Lódzba, Pozsonyba, Szarajevóba, Tallinnba, Temesvárra, Theszaloníkibe, Szarajevóba és Vilniusba –, majd megírta, hogy mit látott. Hogy került ezekbe a városokba? Nem fontos. Az a fontos, hogy ott volt, s alaposan megnézte magának, hogy mi, magyarok, hol is élünk. A temesvári fejezetben ezt írja: „Már magam sem tudom, hogy kerültem Temesvár legszélére. A lakatlan, beomlott tetejű, kivert ablakú földszintes parasztház mellett tízemeletes paneltömb ébredezik a szmogos hajnalon. Közöttük irdatlan fekete vezetékkötegek és rozsdás, barna csövek kígyóznak a sárban. Két életforma olvad egymásba itt, falu és város határán.” Hát nem mocskosul gyönyörű?

Az egész kötet alaptónusa éppen ilyen „mocskos-szép”. Az életünk, boldogságunk és boldogtalanságunk örök helyszínévé kijelölt, bánatos periféria embertelen története rozsdállik elő ezeken a lapokon. Távlatos könyv, mert amint Muszatics belép egy megfeketedett városkapun, a történelem zivataros áradatában találja magát, ami magával sodor bennünket, s mint a megáradt folyó a szennyes hordalékát, úgy rak le valahol Lembergben, Pozsonyban vagy Szarajevóban, bárhol itt a periférián. Erre a szennyes hordalékra épült az életünk.

Nem tudom, hogy ki ez a Muszatics Péter, annyit tudok róla, hogy nagyon fiatal ember. Úgyhogy még van ideje, írjon hát, mert egyszer szeretnék tőle egy olyan irodalmi esszékötetet is olvasni, amely Budapestről és Magyarországról szól. A majdani könyv hátsó borítójára kéretik ráírni: mestermű.

Muszatics Péter: Utazás Európa mélyére
Osiris, 124 oldal