Pedig majdnem egy órát kellett várni rá. Annyit molyoltak ugyanis a színpadon, hogy többen felajánlották: felhangolják azt a nyamvadt gitárt, csak adják már oda nekik. Ennyi késés fesztiválon, ugyanis felér egy héttel bármelyik szibériai vasútállomáson.

Balaton Sound, Moby, 4. nap, utolsó nap,

Ráadásul az éjfél is rohamosan közelgett, ami után - mentálhígéniai okokból - már nem nyújtózhat koncert, a zamárdi őslakosság legnagyobb örömére. Moby így végül egy szűk, egy óra és tíz perces programot osztott meg velünk, de ebben tényleg csak a tuti slágerek fértek a Whay does my heart feel so bad-től a pörgős Go-ig. Épphogy megízleltette velünk az új lemezt (Wait for me), majd közvetlen stílussal, megnyerő modorral, többszörös számvégi thankyou-zás mellett végig kísért az életművén. És aki nem csápolt eszét vesztve a Lift me upra, amellyel egyúttal George Busht is hazaparentoltuk Texasba, az vélhetően már ájulásra itta magát.

Ilyenből kellene több, bambultunk a sörünkbe nem sokkal éjfél után, hiszen persze jó volt a magyar Irie Maffia is (az ő csúszásuk is belejátszott abba, hogy a fesztivál legnagyobb nevének csupán bő óra jutott), de időnként többet hülyülnek a színpadon, mint zenélnek. Igaz, ez a lazaság tökéletesen belefér a skával, raggaevel, hipp-hoppal vegyített világukba. A harsány, talán az északi partig is elhallatszó zajorgiának talán Harcsa Veronika örült a legkevésbé, ő ugyanis a szomszédos sátorban próbálta felvenni lágy, finom jazzével a versenyt a hangerővel. Nem nagyon sikerült: az utolsó sorokba talán csak minden negyedik hang jutott el.

A norvég Röyksopp pedig azt példázta igen meggyőzően, hogy bizony elektronikus zenész is lehet néha olyan elveszett és hisztérikus, mint egy viszkitől beállt rocker. Svein Berge ugyanis vagy azt nem tudta eldönteni, melyik kontinensen is tekeri voltaképpen most a potmétereket, vagy rikácsolva ordította világgá artikulálatlan jókedvét. Az elszállós, finomabb lüktetést a táncosabb ritmusokkal keverő banda azzal a nem túl megtisztelő címmel vonulhatott le a színpadról, hogy övék a legrosszabbul öltözött vokalistája a kerek világon.

A Balaton Sound utolsó napja volt a legjobb: viszatért a nyár, kitűnő programok, a hangulat a tetőfokán. Lehet várni a következőt.

Persze, a dologba a Neo is bármikor beszállhatna, de a norvégok mindent és mindenkit übereltek: egy osztrák kocsmából szalasztott svéd emigráns pincérlány vonaglott a színpadon.

Mindent egybevetve az utolsó nap hozta ki legjobban a fesztivál ízét. Remek program a Nagyszínpadon, a nyárhoz erősen hasonlító időjárás, hullámzó tömeg, csendes Balaton.

És még minden fesztiválok legeredetibb szállítóeszközét is volt idő kipróbálni: a népies motívumokkal díszített Talicska Taxi a bejárattól a pálinkaházig cipelte el (ingyen!) klienseit. A keleti kényelem így most nem párosult nyugati leleménnyel. Igaz, a fatalicska szélei alaposan megdolgoztatták a hátgerincét annak, aki azt se tudja, hogy kell az efféle készségbe beleülni.