Mit jelent egy Othello-rendezés az Obama-korszakban?
Kissé megborzonghat a közönség Greenwich Village-ben, amikor Philip Seymour Hoffman (Jágó) ideér: "Sokszor mondám, s újra meg újra ismétlem: gyűlölöm a mórt. Szívemből gyűlölöm. Neked nem kevesebb okod van rá. Szövetkezzünk bosszúra ellene". Az Othello a világirodalom legismertebb darabja, ahol fekete bőrű a főnök. A címszereplő pedig - akit a Public Theater és a LAByrinth Theater Company közös, csaknem négyórás előadásában John Ortiz alakít - Shakespeare-nél nyakába kapja a sztereotípiákat: "nagy gyanúm van, hogy e buja mór ágyamban is gazdálkodott..."
De a szóban forgó este annyiban is különleges, hogy aznap vált ismertté: a Facebook közösségépítő portálról leszedték az egyik felhasználó feltette körkérdést, miszerint meg kellene-e ölni Barack Obama elnököt. Mint kiderült, 771-en válaszoltak is erre.
Shakespeare, akit John F. Kennedy elnök óta időnként a Fehér Házban is játszanak, valamint a rendező, Peter Sellars azért nem adja ezt ennyire olcsón.
- Először is, ugye, ott van Jágó talán legismertebb mondata: "Nem vagyok én, ami vagyok." Másodszor: John Ortiz (Amerikában legalábbis közismert módon) nem fekete bőrű, hanem latin. A XXI. században és ebben az országban nem lehet többé fekete bőrűként, a reprezentálatlan fekete valamiféle jelképes figurájaként tekinteni Othellóra. Egyszerűen egy személyről van szó, és kész. A mi szereposztásunkban három fekete, három latin és két fehér színész kapott helyet. Vegyesen vagyunk, ahogyan Amerikát is ez jellemzi - fogalmazott az amerikai színház fenegyerekének is nevezett rendező, akit a Nobel-díjas afroamerikai írónő, Toni Morrison beszélt rá, hogy ne gyűlölje, mint addig, hanem inkább vigye színpadra a több mint négyszáz éves Shakespeare-darabot.
- Az előadásmód, a smink, a "faji teher" időnként a közönség útjában állt a korábbi Othello-színrevitelek esetében, ezért az nem tudott eléggé kapcsolódni a darabhoz - így Morrison, aki saját bevallása szerint egyszerűen továbblapoz, ha rasszista sztereotípiához ér az angol nyelvű irodalom valamely klasszikusánál.
Joseph Papp negyven éve azzal hívta életre New Yorkban a Public Theatert: Shakespeare mindenkié, származásra és társadalmi státuszra való tekintet nélkül. De vajon a szereplőire is igaz-e? Ortiz szerint, akit egyébként régi jó barátság fűz Hoffmanhoz, ami az itteni közönség előtt különös bukét ad a bonyolult Othello-Jágó kapcsolatnak, hogy nem lehet az Amerikában "fajiként" emlegetett kérdést elegánsan félretenni.
- Nem véletlen, hogy a legfiatalabb szereplő játssza a velencei dózsét, ő viszont fekete. És egy latin tábornokot nevez ki, hogy kezelje a tengerentúli válságot. Az Egyesült Államokban ma végbemenő hatalomváltással az Othello minden amerikai előadásának meg kell küzdenie az Obama-korszakban - mondta a címszereplő, aki egyébként nem az első spanyol ajkúként játszhatja el a mórt.
A The New Yorker hasábjain a minap megjelent kritikájában ("Eljő a fekete") Hilton Als úgy véli, a rendező kényelmes megoldást választott a bőrszín "kilúgozásával". "Valóban kevesebbet jelentene-e a darab, ha Sellars mondjuk Jeffrey Wright-ra (ismert afroamerikai színész; Oliver Stone W.-jában például az ország első fekete bőrű külügyminiszterét, Colin Powellt alakítja - A tud. megj.) osztotta volna a szerepet? Igazán szembesít-e saját előítéleteinkkel, hogy nem fekete játssza Othellót? Szándékán kívül beadta volna Sellars a derekát a rasszizmusnak, ami időnként megfertőzi a fehérorientált színházi avantgárdot?" A vezető negatív példa Laurence Olivier ma már korántsem "politikailag korrekt", Unga-bunga szerecsene 1965-ből, Stuart Burge rendezésében.
Alabama szövetségi államban 2000-ben - kiírnánk betűvel is: kettőezerben - törölték el a fehérek és feketék házasságát tiltó paragrafusokat. A modern Othello-interpretációk gyakran a faji emancipáció fejleményeire reagálnak - mint például az évezred eleji brit tévéfilmváltozat is, amelyben London első fekete rendőrfőnöke a címszereplő. Sellars ezt a szinte már kötelező gyakorlatnak tűnő kényszert igyekezett múlt időbe tenni. - Mint a világ maga is, a darab a finom részletekben fedi fel igazságait, ami az etnicitáson túl, minden emberi lélek életébe mutat - írja a műre és saját munkájára reflektáló esszéjében. De elismeri, hogy ez csak részsiker lehet: "Az etnikai kifejezőknek továbbra is politikai és gazdasági töltetük van." Maga az előadás viszont még élvezhetőbb lenne, ha Hoffman ezúttal nem ordítaná szét a szerepét.
