Derűs epizóddal kezdi beszélgetésünket. – Néhány napja az egyik pozsonyi boltba tértem be, ahol az egy szem elárusító hölgy kedvesen szólt hozzám: „Mit parancsol, fiatalember?” Mire én elérzékenyülve feleltem neki: „Asszonyom, én most kimegyek, s ha újra belépek, kérem, ismételje meg az üdvözlését, amely hetvenegy évesen annyira jól esik!” – meséli mosolyogva Boráros Imre, a révkomáromi Jókai Színház örökös tagja, akit idén első szlovákiai magyar színészként Kossuth-díjjal tüntettek ki.

Pozsonyvereknyén született. Akkor, amikor ezt a települést még jórészt magyarok és németek lakták. Aztán a történelem viharai itt is tragikus pusztítást végeztek: a németeket és a magyarok többségét elüldözték, csaknem öt évtizede pedig a takaros községet Pozsonyhoz csatolták. Ma már a szlovákon kívül alig hallani itt más nyelven beszélő embert.

– Egyre inkább rádöbbenek, mennyire kötődöm egykori szülőfalumhoz, a Kis-Duna partjához, a szülői házhoz, ahol egykor édesapám vasárnaponként elővette a hegedűjét és közösen muzsikáltunk, énekeltünk. Ma is gyakran előfordul, hogy amikor egy-egy szerep megformálásakor elakadok, gondolataimban olykor még álmaimban is, hazatérek. Ilyenkor mintha a továbblépéshez szükséges sugallat otthonról érkezne – sóhajt fel.

Mindszenty szerepében Tarics Péter

Egy év híján öt évtizede lett az akkori egyetlen felvidéki magyar hivatásos színtársulat tagja. Széles és színes a szereplistája. Emlékezetes alakítás nyújtott a Tóték Őrnagyaként, Luciferként Az ember tragédiájában, manírok nélkül, jórészt intellektuálisan hozta közel a nézőhöz Götz kapitányt Sartre Az Ördög és a Jóisten című színművében, miként a Gubernátort is Spiró György Imposztorában. Énekesi, táncosi erényeit főleg A szabin nők elrablásában (Tarpataky –Miskolcon és Székesfehérváron is), valamint a My Fair Ladyben (Higgins) csillogtatta meg.

Olasz, szlovák és cseh filmekben is többször szerepelt. Legnagyobb elismerést az Ondrej Trojan rendezte Zelaryban megformált alakításával vívta ki. Méltó társa volt a női főszerepet alakító prágai sztárnak, Anna Geislerovának és Cserhalmi Györgynek. A Cseh-Morva Protektorátus fojtogató légkörét, az orosz katonák garázdálkodásait is felvillantó balladaszerű alkotás 2003-ban elnyerte a cseh filmkritikusok nívódíját.

Hatvankilenc évesen alapította meg az egyszemélyes Boráros Imre Színházat. – Az együttgondolkodás színházának is nevezhetném, amelyben sorskérdéseinkről, megmaradásunkról szeretnék párbeszédet folytatni a nézőimmel. Székely János Dózsájával, Siposhegyi Péter Hantjával sem takar című monodrámájával (amelyben a mártírhalált halt, a két világháború között tevékenykedő Esterházy János tragikus életútja elevenedik meg), valamint Mács József két regényéből készült összeállítással igyekszem célomat valóra váltani. Ausztráliai, egyesült államokbeli és nyugat-európai vendégfellépéseim során bizonyosodtam meg arról, hogy ezekkel a művészi eszközökkel és nem gagyival segíthetem honfitársaink, és a fiatal felvidéki magyarok nemzeti azonosságtudatának megőrzését és erősítését – közli. Henrik fia díszlet- és jelmeztervezőként egyre jelentősebb szakmai sikereket ér el Csehországban, többek között a prágai Nemzeti Színházban.

– Életem egyik további nagy feladatára készülök, feleségemmel, művésztársammal, egyben a legszigorúbb kritikusommal, Petrécs Annával. Négyéves unokámat szeretnénk majd magyarul is megtanítani, ezért ha majd felcseperedik, elhozzuk Prágából többször is Révkomáromba, hadd ragyogja be a mi életünket is. Fiamék a Lilla nevet adták neki, hogy majd ezzel is emlékeztessék komáromi gyökereire, Csokonai Vitéz Mihály révén pedig apai nagyszüleinek irodalom iránti rajongására – érzékenyül el kissé. Túl a hetvenen sem tétlenkedik. – Mindig is könnyen tanultam a szerepemet. Az agyam továbbra is kiválóan működik. Talán azért, mert bennem lobog Ady Endre intelme, ezért szeretnék továbbra is az egyik őrző lenni a nemzeti strázsán – vallja meg.