Grendel Lajosnak, a Felvidék egyik legfontosabb élő írójának a modern magyar irodalomtörténetet tárgyaló munkájából vett idézet adott alkalmat az érettségizőknek szövegértési készségeik bemutatására. Arató, noha a szöveget magát nagyszerűnek tartja, és annak is örül, hogy a választás felhívja a figyelmet Grendel eddig kevésbé ismert munkájára, mégis úgy látja, hogy nem szerencsés ebbe az alapvetően praktikus szövegértési kompetenciákat mérő feladatba visszacsempészni a szépirodalmat.

A törvényben is előírt cél azt megtudni, mennyire volt sikeres a gyakorlati, hétköznapi szövegértés elsajátítása. Az irodalomtudományos nyelv és szemléletmód is sokaknak okozhatott fölösleges nehézséget.

Névadójuk versét elemezhették a debreceni Tóth Árpád gimnázium diákjai Czeglédi Zsolt / MTI

Ugyanígy nem látja indokoltnak Arató azt, hogy a diákoknak irodalmi idézetekkel kelljen megtámogatniuk érvmenetüket az érvelési feladatban, általában is a szövegértési és -alkotási kompetenciamérés „elirodalmiasítását” tartja a legsúlyosabb visszatérő problémának a magyar írásbeli érettségivel kapcsolatban. Az idén a helyzet annyival jobb volt, hogy valóban érdemben lehetett a kiválasztott Seneca-idézet állításai mellett és ellenük is érvelni.

Arató szerint, bár a verselemzés (Jékely Zoltán és Tóth Árpád egy-egy versének összehasonlítása) lényegesen könnyebb volt, mint a feladott, talányos Bodor Ádám-novella értelmezése, feltehető, hogy a „biztonsági játékot” játszó érettségizők közül többen választották a prózai szöveget. – Abból indulhatnak ki, hogy egy novellával nem lehet nagy baj – mondja –, legrosszabb esetben majd más szavakkal elmesélik a cselekményt, a novella szövege hosszabb is, mint a versé, több mindent lehet mondani róla. Ezenkívül úgy gondolhatják, hogy egy vers megértéséhez több szaktudásra van szükség, félnek, hogy nem tudják felismerni a versformát, pedig nem is erre kérdeztek rá.

Az elnök szerint valószínű, hogy a versektől való félelemnek köze lehet a magyar irodalomtanítás valamilyen tévútjához.

Arató László bátor és helyes döntésnek tartja, hogy az összeállítók mertek kortárs novellaszöveget választani (a Bodorét). Érdekes és szerencsés együttállás szerinte az is, hogy az elemzett szerzők nagy része kötődik a kisebbségi magyarsághoz, Grendel felvidéki, Bodor Erdélyből települt át, Jékely is erdélyi volt.

Arató úgy látja, hogy az elmúlt években nem volt botrányos a magyarérettségi, az idei és a tavalyi feladatsor jónak is nevezhető, még akkor is, ha az előző évi túl könnyű volt, a mostani pedig néha túl nehéz. A problémák gyökere ugyanakkor közös: amíg nincs rendes szövegértés-tanítás a magyar iskolarendszerben, addig vagy egyszerű, a képességeket alig-alig mérő szövegértési feladatot mernek csak adni az összeállítók, ha meg nem így tesznek, akkor nem annyira az iskolák teljesítményét, mint a diákok szociokulturális hátterét tudják csak felmérni. Ezért is sürgős szükség volna a magyartanítás legalább részleges profilváltására.