Minősítő vizsga

Sir Kenneth MacMillan a táncnyelvet megújító, bátran frivol kulcsdarabját, a Manont 1974-ben mutatta be az Angol Királyi Balett. A címszerepben emblematikusat alkotott a korszakos Sylvie Guillem és Mac-Millan múzsája, Darcey Bussell. A kilencvenes évek elején mindkét prímabalerinának Solymosi Zoltán volt a partnere.

A hajdani világklasszis öccsének, Solymosi Tamás balettigazgatónak rögeszmés küldetése volt a mestermű színpadra állítása. A legkevésbé sem hasonló követelményeket támasztó klasszikusokra szocializált, állandó botrányokat generáló társulat hazánkban először tárja a bravúrprodukciót a nagyközönség elé, négyes szereposztásban.

A Jules Massenet ragyogó zenéjére koreografált nagyromantikus a francia mondással summázható: „Csak az egyik csókol, a másik az ajkát tartja.” A pénz szagától megszédült, prostituálódó Manon tartja oda az ajkát a mű érzelmi dinamójának: a vele a világ végéig is elmenekülni kész, ha kell, érte embert is ölő Des Grieux-nek. A premieren Dmitrij Tyimofejev kezdetben aggodalmat keltően birkózott a számára nagy kihívást jelentő szereppel. Iskolás volt, szólóiban és az emeléseknél bizonytalan. A dekoratív, fesztelen Alija Tanikpajeva viszont ígéretesnek tűnt.

A második felvonás bordélyjelenetében Majoros Balázs (Lescaut) és Kristina Starostina (a szeretője) humorral teli, részeges kettőse több mint meggyőző; kezdtek megmutatkozni az este erényei: fegyelmezett összmunka, koncentráltság, pontos tempó, igényes előadói megnyilatkozások.

A New Orleans-i fegyenctelepen és az amerikai mocsárvilágban játszódó harmadik, sötét felvonásban ihletett volt Tanikpajeva átalakulása. A szárnyaszegett madárkát idéző Manon és az áldozatos, hű Des Grieux utolsó pas de deux-je – a balettirodalom lenyűgöző haláltánca – korrekt. Tanikpajeva és Tyimofejev el tudta hitetni, hogy párosuk szédítően száguld a végzete felé. A hosszú évek óta vacakságokat deszkára hányó, erkölcsileg megtépázott együttes maníroktól mentesen igyekezett művészi, hiteles és eleven lenni.

A fejlődést és kockázatvállalást mutató előadás célt adott az identitászavaros Magyar Nemzeti Balettnek.

A rendkívül technikás, akrobatikus Manonnal azért is (volt) érdemes megküzdeni, hogy a téttel bíró feladat mellett a társulat találjon egy esztétikai origót, amely módot kínál a további építkezésre. Mindaz, ami a katarzis és virtuozitás helyett tisztes helytállást hozó, a kínos kudarcot elkerülő, néha emelkedett és impulzív bemutatón történt, akár okot is adhat a bizakodásra.

MANON
Magyar Nemzeti Balett

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.