Minisztériumi irányítás alá kerül a Budapesti Operettszínház

Állami fenntartásba kerül a Budapesti Operettszínház 2014. január 1-jével, az erről szóló megállapodást november 30-ig fogják megkötni.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány egyetért azzal is, hogy a budapesti teátrum irányítását az emberi erőforrások minisztere lássa el.

A dokumentum felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy gondoskodjanak a változás törvényi megalapozásáról, és arról, hogy átcsoportosítsák a Budapesti Operettszínház 2014. évi működtetéséhez szükséges forrásokat a 2014-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban.

Szintén a két tárcavezetőnek kell gondoskodnia a teátrum által használt ingatlanok bérletével kapcsolatosan felmerülő többletkiadások fedezetéről 200 millió forint összegben.

Az emberi erőforrások miniszterének feladata a Budapesti Operettszínház átadás-átvételéről szóló megállapodás előkészítése, a megállapodás aláírásának határideje 2013. november 30. - olvasható a határozatban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.