Mini Fesztivál - Kortárs zene a Művészetek Palotájában

Több mint húsz magyar és brit kortárs zenemű szólal meg péntektől vasárnap estig négy hangversenyen a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában, a Mini Fesztiválon.

A programot kerekasztal-beszélgetés egészíti ki szombaton délután Szerzői és hallgatói hozzáállás a kortárs zenében címmel. A moderátor, Hollós Máté zeneszerző az MTI-nek elmondta: szeretné, ha valódi párbeszéd alakulna ki a fesztiválon jelen lévő alkotók, az érdeklődő szakmabeliek és a közönség között.

"Azt fogom feszegetni, miért szakadt el egymástól a kortárs zene és a publikum, és mit kellene tenni azért, hogy ez a ma tapasztalható távolság legalább csökkenjen" - fűzte hozzá.

Úgy látja, a program szerkesztői idén is nagyon szélesen "markoltak", több generációt reprezentálva sok komponistának adnak lehetőséget Szőnyi Erzsébettől, Vajda Jánoson, Fekete Gyulán, Tallér Zsófián át Bella Mátéig, hogy műveik megszólaljanak.

Visszatérnek a korábbi gyakorlathoz, amely szerint egy vendégnemzetnek is szentelnek koncertet. "Idén a brit zene jelenik meg a fesztiválon, méghozzá brit előadók, a London Sinfonietta tolmácsolásban. Ez az 1968-ban alakult együttes igen sokat tett a magyar zenéért, most is lesz műsorán az angol George Benjamin, Tansy Davies és Thomas Ades mellett két magyar komponista, Ligeti György és Bella Máté egy-egy darabja" - fűzte hozzá Hollós Máté.

A Korunk Zenéje és a Budapesti Őszi Fesztivál mellett a Mini Fesztivál a legjelentősebb fórum a fővárosban, amely a kortárs és a XX. századi zenét állítja a középpontba, elsősorban a hazai zeneművészet terméséből szemezgetve.

A Magyar Zeneművészeti Társaság 2011-ben már huszonharmadik alkalommal rendezi meg a seregszemlét, amelyen létrejötte óta több száz alkotás hangzott el, köztük számos mű magyarországi vagy ősbemutatóként.

Hollós Máté zeneszerző, a Hungaroton lemezkiadó ügyvezető igazgatója Cannes-ban a MIDEM-en, a zenei szakvásáron tartózkodva az MTI-nek azt is elárulta, hogy az esemény "lemenőben van, a komolyzenei cégek jövőre valószínűleg már egy szerényebb és olcsóbb helyen fognak találkozni, a cannes-i költségek már nem viselhetők el. Ami az irántunk való érdeklődést illeti, az a szokásos, viszont a tárgyalások a partnereinkkel biztatóbbak, mint az előző két válság évben voltak" - jegyezte meg.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.