Most kiadott, vázlatos életrajza szerint „középiskolai tanulmányait félbeszakítva 1969-től újságárus, földmérő, geodéta, amatőr rendező volt". Alternatív értelmiségiféle a '70-es évek Magyarországán, a konformizmus Mekkájában. A '80-as években, amelyekben, bár állni látszék, mérföldes léptekkel haladt az idő, részt vett a fiatalokat tömörítő alterírócsoport nagy generációjának munkájában, az A lap című „keret-folyóirat" afféle újnépies, irányzatos lapját, a Poliszt vitte még, a lap – egyedüliként – máig is él. És hát éppen erről van szó.

Erről a kissé makacs, kissé anakronisztikus hűségről, amely leginkább talán szegény Csengey Dénes kárhozatos, magasztos konokságára emlékeztet, ha még rémlik Önöknek ez a név. Aztán teltek az évek és Turcsány Péter befutott, munkáját hosszú évek óta közfigyelem, siker és elismerés övezte: felfedezte és kiadta a Kráter Műhely Egyesület vezetőjeként, az irodalmi köztudat kitörölhetetlen részévé tette a rá jellemző elszánással és munkával a minden szempontból gyanús nacionálgiccsőrt, Wass Albertet. Semmi számítás nem volt a rajongásában, mélyen hitte, hogy Wass a múlt század elnyomott, eltitkolt, nagy művészeinek egyike.

Kiadott Wass mellett szép, értékes és észre sem vett, szép könyveket, szerkesztett, fordított, verset írt. Pár éve, amikor Jánossy Lajossal, Németh Gáborral és Reményi József Tamással az A lap „tagújságairól” beszélgettünk (Polisz, Új Hölgyfutár), eljött ő is és látványosan meghatódott: otthon érezte magát, hazajött a közös múltba. Én csak akkor, egyetlenegyszer láttam, de úgy beszélt hozzám, mintha régen, a felidézett '80-as évek óta ismernénk egymást. Volt közös múltunk a korkülönbség és minden egyéb ellenére is. Hitt Wass nagyszerűségében, de valahogy mégsem tartozott hozzá igazán a lénye felettébb kétes sikeréhez. És mégis egyedül Wass Albertre fogunk emlékezni belőle, a fene egye meg. Isten adjon neki nyugalmat, legyen számára könnyű a föld.