Kerékgyártó István: Hurok. Kalligram, 172 oldal, 2600 forint

Egyáltalán nem újszerű az a történetkezelés, amit Kerékgyártó István alkalmaz Hurok című kötetében. Arthur Schnitzlertől kezdve többen éltek már ezzel a megoldással, a kötet alcíme (Pénzmagyar) ráadásul egyértelmű utalás Kornis Mihály Körmagyar című művére, amit Schnitzler darabjának (Körtánc) mintájára írt. Ugyanakkor mégis újszerű, hiszen ha az egymásba folyó elbeszélésekben a testi kapcsolat helyett a pénzt alkalmazzuk a különféle embereket összekötő kapocsként, akkor az erkölcsi mondanivaló is módosul.

A könyvben található nyolc történet itt és most játszódik, életünk mindennapi színterein. Egy jól ismert Budapest-térkép rajzolódik ki a szövegek révén a Parlamenttel, a Gyorskocsi utcával, a nyolcadik kerülettel, Ménesi úti háromszobás és zuglói szoba-konyhás lakásokkal, a Svábheggyel, no meg az oda felkapaszkodó 21-es busszal. A fejezetek élén olvasható dátumok pedig akár a tavalyi naptárból is származhatnak, és olvasás közben nyugodtan felidézhetjük, hogy mi is történt velünk, mondjuk, november 21-én.

Azon a bizonyos csütörtökön, talán éppen mi is arra jártunk, amerre a kötet szerint azon a napon zajló események valamelyik szereplője járt. Mindebből már sejthető, a Hurok nem azoknak az olvasóknak szól, akik számára az olvasás menekülés a valóság elől. Még ha elsőre ez a valóság kissé túlrajzoltnak, már-már önmaga paródiájának tűnik, sőt éppen a túlzott pontosságra való törekvés révén kissé hiteltelennek is. Úgy gondolom, Kerékgyártó István újfent beletrafált abba a problémába, amelybe előző kötete, a Rükverc is beletenyerelt: a valós, megtörtént események minél pontosabb, élethűbb módon történő visszaadásának vágya végül a fonákjára fordul, és éppen emiatt tűnik majd valószerűtlennek, kimódoltnak egy-egy motívum.

Kínosan túlrajzoltnak látszik például az első történet minisztere, egy igazi suttyó tahó, akinek legnagyobb szórakozása, hogy beosztottjait minél inkább megalázza, beletiporjon emberei méltóságukba. Sok ez így már egy szövegben, még ha sejtjük is, hogy a valóság akár még ennél is sztereotipabb és közhelyesebb lehet. Ám ha ezen a kellemetlen akadályon túljutunk, és nem vágjuk azonnal a sarokba a könyvet, akkor már nem is szabadulunk tőle: bevonz a világába, és kíváncsian figyeljük, hogy kiféle-miféle embereket, milyen okból és milyen körülmények között kötnek össze az egyes történetek. Ráadásul szinte mindegyik elbeszélésben van egy-egy olyan mozzanat, ami az árnyaltabb fogalmazások és finom fénytörések kedvelőinek is tetszésére lehet az amúgy inkább nagy vonalakban felvázolt, láthatóan nem sokat érlelt, időnként publicisztika felé hajló szövegekben.

Ahogyan például a gyárigazgató kétségbeesésében elkezdi a szájába tömni a dokumentumokat, amelyekkel zsarolják. Amikor a másságát nyíltan nem vállaló üzletlánc-tulajdonos belegondol, hogy tulajdonképpen magánnyomozók bámulják évek óta szexuális életének minden apró mozzanatát. Vagy amikor a szerencsétlen kisbolti pénztárosnő és drogfüggő öccse közti veszekedés csúcspontja egy fájdalmas felfedezés: a fiú ellopta nővérétől az anyjukról készült képet.

A lényeg azonban mégsem ezekben az apróságokban, hanem magában a kötet szerkezetében rejlik. Ahogy csupán néhány láncszem választja el a mutyizó minisztert és a nyolcadik kerületi bolti eladót, az államtitkárt és a lecsúszott drogost. Mondhatnánk, kis ország vagyunk, és Budapest is inkább csak egy nagy falu, nem igazi metropolis, ám mégsem ez az, ami végül nehezen emészthető, fajsúlyos alkotássá teszi a kötetet.

Hanem mindennek az az erkölcsi hozadéka, hogy ha itt ennyire szorosan tapadunk egymáshoz, nagyjából tízmilliónyian, akkor azoknak a disznóságoknak, amelyek az országot vezető emberek körében történnek, a korrupció, a sikkasztás vagy éppen egymás mocskos zsarolása, szóval mindezeknek bizony mi is részesei vagyunk. Hiába tűnik már-már tündérmesébe illő megoldásnak a zárlat, hogy a rossz megbűnhődik, az ártatlanul szenvedők pedig kapnak egy másik lehetőséget az élettől, az a pénz, ami így újra és újra körbejár a különféle társadalmi rétegek tagjai között, lemoshatatlanul mocskos marad.

S ha ebből az aspektusból keressük a könyv lehetséges mondanivalóját, akkor nem csupán az egyik szereplő, de mi, olvasók is egyre inkább megérezhetjük a címben szereplő hurok szorítását. Mert bár ellenkezhetünk hevesen, hogy semmi közünk az egészhez, de azt nehezen tagadhatjuk, hogy annak a társadalomnak, amelyben ennyi gátlástalanság előfordulhat, annak mi magunk is tagjai vagyunk.