Valahogy úgy vagyok Liptai Claudiával, mint Márkus László a kabarébeli fotellal: nézi-nézi, szétszedi-kiszámolja, de nem tudja, mi került azon 7200 forintba. Még különbség sincs sok: az is egy tréfa, ez is egy vicc - de vegyük most eztet komolyan.

Az alapkérdés tehát: 1. milyen összetevői vannak Liptai Claudiának, amitől ennyire értékes tagja a TV2-nek? 2. S a kereskedelmi csatorna miért tolja úgy, akárha nélküle összeomlana a Róna utcai székház?

Liptait nyilván szeretik, Liptai nyilván nélkülözhetetlen, továbbá Liptain kívül nyilván nincs más, akit akkor is követ a média, ha csak a sarki boltig slisszol két lekváros fánkért. Mintegy soft közönségessége manapság kiváló portéka - más miatt aligha nőtte volna ki magát álholivúdi miliőben úszó, kevéssé őszinte, mesterkélt celebritássá. Legalábbis foglalkozásában (színész volna) nem alkotott maradandót, vetélkedőt sem nyert, extra televíziósság sincs benne.

Kis magyar pocsolyánkban, persze, nincs egyetlen sztár sem - azért dehogynem, csak másban utazik: Esterházy Péter, Fischer Ádám stb. -, van viszont egy mind szélesebb réteg, amely könnyedségre, talmi megbotránkoztatásra, giccsre vágyva bármit benyal, amit elé tesznek. Amelyik három euróról kettőre alkudja a bazárban a Szent Márk teret ábrázoló, megrázás esetén hót hullató műanyag vízgömböcskét, hogy aztán önfeledten mesélje, né' má', hoztam Olaszból. És amelyik boldogan meséli a szoliban, milyen különleges dolog történt éppen Claudiával. Műmelle lett és fotózzák. Gyermeke született. Elvált. Szerelmes.

Az élet nem sokkal nagyobb, de legalább apróbb összefüggésein tűnődő honfitárs ilyesmitől nem élvez - viszont rendben, el kell fogadnia, hogy e valamivel több mint 93 ezer négyzetkilométeren élő híres emberek élete mindent felülír. S hogy Liptai Claudia híres ember csak azért híres ember, mert botrányai nyomán úgymond megcsinálta a média; kérdésére nem emlékszünk sem a Mokkából, sem sehonnan.

De akármiként is: azért előfordulhatna-e időnként a TV2-nél, hogy médiafogyasztó aktuális Liptai-ügyben csak kicsit legyen majomnak nézve?

Hogy Liptai Claudiát egyre több kollégája utálja manírjai, nagyképűsége, kiszámítottsága, primitívnek nevezett megnyilvánulásai (stb.) miatt, az munkaadó-munkavállaló kompetencia. Igazából az is mellékes, hogy nevezett kivel és mikor egy az egyezik; alszik-e külföldi producer sátrában afrikai forgatáson és magához inti-e a szálfa kajakost ugyanott, egyáltalán: mit csinál a magánéletében - olvasgassa ezt nagymami a magazinban, és kész.

Ellenben ha már valóban és egyre többször alakul úgy, ahogy, s mind jobban felsejlik a szarsikálások mögötti kollektív kín, lehetne-e egyszer végre azt mondani: most már ebből te egyedül másszál ki, Claudia, mert ez nekünk baromi ciki?

De a kérdés így is föltehető: lehetne-e Liptai Claudiának egyszer azt mondani tévékettőileg, hogy nem cizellálnánk, nem ködösítenénk, pláne nem hazudoznánk tovább, álkérdést se rendelnénk többet, te jössz, élesben?

Szóval mi lenne, ha egyszer a frankót mondanád? Ha egyszer spontán és őszinte lennél? Ha hagynád a jeleneteket és a mesterkéltséget?

Nem az a probléma, hogy Liptai Claudia újra beleszaladt egy nős férfiba, közeli munkatársába, ebből fakadóan mellékutcába hajtva, a másik kocsijában ülve, fotókon jól láthatóan smárolt - habár azért ez sem semmi -, hanem az, hogy mindez úgy van agyba tolva: igazából rossz az, aki rosszra gondol, médiakonspiráció az egész. Megint az volna?

A reggeli műsor után székházból csellel kimentett (mi van?), testőröktől kísért (mi van?) Liptai Claudia a Frizbi Hajdú Péterrel című, vasárnapi műsorban gyakorlatilag vetítést tartott, prezentációt; akár önmagával is beszélgethetett volna arról, mennyire szimpatikus magának önmaga egyszerű, szerethető személyisége. A nézőtér kérésére üres volt (mi van?), az anyacsatorna csodálatosképpen kizárólag benne bízó - Kárász Róbertet és társait ilyen szinten eladni nem tudó - vezetői meg feltehetően könyékig feltűrt ingben, izzadtan, ziháltan várakoztak az ajtóban, nehogy már az újabb padlósikálás közben történjen valami váratlan, elhangozzon például egy kérdés. S feltétlenül kéznél legyenek, ha sztárjuk elakad: Claudia, idesüss, a „mocskos média"-rész után el ne felejtsd a Megasztár-promót!

Nyugtával dicsérhették a napot.

A kérdések szépen meg voltak szűrve, legalábbis a rákérdezésben jártas műsorvezető már-már pszichológusokra jellemző empátiával, szinte félve szólt: a napokban napvilágot látott egy fotó, amelyen te az egyik kollégáddal félreérthető módon vagy egy autóban, ki ez a fiú? Pacekba ez úgy nézett volna ki: miért nem vállalod, hogy smároltál a nős kollégáddal, a Mokka szerkesztőjével egy eldugott utcában, vagy ha szerinted nem történt semmi, a férfi miért kért bocsánatot az éppen terhes feleségétől, az pedig miért bocsátott meg neki? Netán volt más is? Többször is?

A rövid válasz szerint „a fiú" egy romantikus hős: mindenkinek segítőkezet nyújt, nagyon jó ember, és csak beszéltette őt...

És már mentek is tovább.

Egy kvázikérdésféle, egy kváziválaszféle; világbéke.

Semmi kétség, hogy a végén feltehetően mindenki nagyon boldog volt, amiért a legújabb ügyet megint sikerült obstruálni, csak a néző ült ott megint bambán: akkor most mennyire is lett megint megvezetve. Kicsit-e vagy nagyon? S a jó néző még csak azt se mondhatta, hogy hej, a ker. tévék idehaza azt csinálnak, amit akarnak sztárral, műsorral, ködösítésben korlátlan terük van, hiszen az RTL Klub a sokadik balhé után levette a képernyőről ászát, Stohl Andrást, aki speciel maga vallott a csatorna fél hetes híradójában: ezt csináltam, azt csináltam, én voltam, hülye voltam, sajnálom.

Persze attól még, hogy Liptai Claudia és a TV2 sasszézott, továbbra is felkel a Nap és kinyitnak a boltok. Csak hát az a fránya gyomor; az mintha megint megkavarodott volna jól.

Liptai Claudia