Vastag Csaba és a többi, Illésen kívüli fellépő önszántából állt prédának: nehezen találhatott volna hálátlanabb feladatot, mint hogy arénányi beatveterán szeme láttára elfoglalja a lelépő Szörényi–Bródy helyét a színpadon.

Pedig a budapesti Beatünnep közönsége addigra már jótékonyan feloldódott a saját vagy a szülei emlékeiben. A bíborhuzatú székek kényelmesek, Szörényi Szabolcs délceg egykedvűséggel penget az egyik oldalon, Bródy János leheletnyit kétharmadozik a másikon, „a Levente” középen pedig az évtizedek múlásával egyre jobban néz ki. Minden olyan, amilyennek lennie kell; semmi sem hiányzik, a legkevésbé pedig néhány Y generációs ficsúr.

– Atyaúristen! – fohászkodik a jobb páholyban egy törékeny alkatú, hatvanöt körüli nő, amikor a színpadon görnyedő Tóth Gabi rágyújt a Rock and Roll Rézire. Tőle aztán bedőlhetnének a falak az énekes bivalyhangjától, akkor sem tapsolna neki. Ahogyan a férje sem: inkább tüntetően keresztbe fonja karját, mintsem még bátorítsa is a kellemetlen meglepetésként fellépő nyavalyásokat.

Aztán végre megenyhülnek: újra gitárt ragadnak az Illés-tagok. Biztosan csak átöltözni voltak: lám, bőrmellényt húztak.

Most már csak maradnak, van még egy rakás szám, nélkülük senkit nem engedhetnek haza.

Igazából nem is volt baj ez a vendégszereplős közjáték, egész kedves ötlet. De azért elég volt!

– Ne menjetek el! – esdekli félhangosan egy vastag karú, vasalt hajú, ötvenes nő, amikor hallja, hogy Szörényiék már megint a fiatal tehetségeket emlegetik. Na jó, Feke Pál még elmegy valahogyan, elvégre jobb helyeken ő István. Hogy az Intim Torna Illegálnak fáj minden csók: elhiszik.

Az viszont már teljes lehetetlenség, hogy az Ó, kisleány dallamát még Illés Lajos is karibi skának teremtette.

A rózsaszínre festett Pásztor Anna pedig hogy jön ahhoz, hogy a Színes ceruzákat zenélje? Végképp nem értik. Elvégre Koncz Zsuzsa ép és egészséges, hol van ő ilyenkor?

A közönség emlékezni jött, merengeni, melegedni. Nem megismerni.

Látni. Nem újat: régit.

A végén mindenki együtt. Katarzis nincs, zavar van. Félve csattog a visszataps: mi van, ha nem az jön vissza, akit várnak?

De jön: fehér öltönyben. Nagyszerű. Jagger sem öltözik ennyit egy koncert alatt, pedig ő aztán alaposan kiugrálja magát.

A szerző születési ideje: 1987