Képmentő 91.: Micsoda buli volt!

A hatvanas évek közepétől a "forog az idegen" kifejezéssel jelölte a sajtó és a politika azt a dolgot, hogy jön a turista. Hozzánk nem érkezett, nem idelátogatott a vendég, nem felkereste hazánkat a külföldi, hanem forgott.

Kéri Dániel 1966. december 27-én készült felvételén azonban szemmel láthatóan nem olyan "nyugati" turisták láthatók, akiket a szocializmus alapjainak szilárdsága és mélysége érdekel, sokkal inkább a Mátyás-templom tornyának magassága. Jó okunk van feltételezni, hogy a csoport nem ideológiai képzésre, inkább szilveszterezni érkezett a magyar fővárosba.

Az 1963. márciusi, az általános közkegyelemről szóló rendelet óta érezhetően nőtt az érdeklődés hazánk iránt, hiszen az amnesztia elsősorban azoknak kedvezett, akik 1956. őszén hagyták el az országot, s akik azóta nem léphettek magyar földre. Jöttüket viszont sok dolog nehezítette. Bonyolult volt a bejelentkezési procedúra – ha rokonnál szálltak meg, a trafikban vagy a postán kapható, majd kitöltött bejelentőlapot előbb aláírta a vendéglátó, majd a házmester, s úgy lehetett elballagni vele a kerületi rendőrkapitányságra –, és kevés a szálloda. Ezért született meg a fizető-vendéglátás intézménye, amikor családok egy-egy szabad, bebútorozott szobájukat bocsátották valamelyik utazási iroda közvetítésével turisták rendelkezésére, akik a közös helyiségeket, a fürdőszobát és a konyhát a háziakkal együtt használták, s ha kérték, étkezést is kaptak. Meg más szolgáltatásokat is, például ha hajnali 3-kor volt szükség egy üveg konyakra, vagy a bankfiók zárása után kellett volna forintra váltani 20 dollárt vagy 30 (nyugat)német márkát, amiről tudjuk, ugyebár, hogy a legszigorúbban tilos volt.

A kép exponálásának pillanatában ez a vidám társaság még nem tudhatta, micsoda szilveszter lesz a 1966-os. Mi viszont igen, mert a Népszabadság 1967. január 3-i száma részletesen tudósított arról, hogyan köszöntötte az ország az új esztendőt. A cikkből kiderül, hogy a Nagykörúton és környékén 500 magánárus kínálta a szerpentint, konfettit, a műanyag álarcokat, de a legnagyobb sikere a 60 centis papírtrombitának volt. Az Országos Likőripari Vállalat raktáraiból az óév utolsó két napján 600 ezer üveg pálinkát és 300 ezer liter kommersz szeszt – fekete címkés cseresznyét és barnába öltöztetett barackot – szállítottak ki, az Állami Pincegazdaság budafoki telephelyéről pedig 15700 hektoliter palackozott és 20 ezer hektó hordós bor került az üzletekbe, éttermekbe, szállodákba, valamint – a szokásos mennyiségen felül – 52 ezer üveg pezsgő.

Budapesten ezen az éjszakán 1500 étterem és presszó volt nyitva a hajnali órákig. A Budapesti Vendéglátó-ipari Vállalat éttermeiben 400 malac, 60 ezer pár virsli, 15 ezer palack pezsgő és 120 ezer liter bor került az asztalokra.

Az IBUSZ a külföldi vendégek számára éjjeli buszos városnéző sétát szervezett. A busz ,,gyakran megállt, hogy a fenn ülők elvegyüljenek az utcai forgatagban, együtt énekeljenek, táncoljanak” a budapestiekkel.

Ezen az éjszakán 4000 interurbán hívást kezdeményeztek a fővárosban, közülük 300-at Moszkvába, 700-as Bécsbe, és főváros utcáin 950 taxis teljesített szolgálatot. Ezen az éjszakán kettővel gyarapodott az ÁB-bébik száma, akik a biztosítótól egy-egy húszezer forintos életbiztosítási kötvényt kaptak. Miért tetszik mosolyogni? Az akkoriban egy fél Trabant ára volt.

Képmentő
Képmentő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.