Hát annyit biztosan nem, hogy röpke két óra alatt érdemben megvitassák a könyvtárak és könyvkiadók kapcsolatáról, a kiadás állami támogatásáról szóló véleményeket és azt is, vajon a ma tapasztalható könyvszakmai krízis nem a kultúra általános válságának jele-e.

Az utóbbiról már jószerint alig esett szó. Az eszmecsere egyik meghívottja, Tamás Gáspár Miklós el sem jött a Libri pesti, Rákóczi úti könyvpalotájába. A véleményütközések hevét gyakran fölfűteni képes filozófust nélkülözte ugyan a közönség, kemény összecsapásnak, mondhatni, veszekedésnek szem- és fültanúja azért lehetett. Naná, hogy az állami könyvtámogatás témája kapcsán.

Mint elhangzott, főként a szak- és szépirodalom megjelentetésének dotációjával vannak problémák, amelyeknek nem is az a fő okozója, hogy a Magyar Könyv Alapítvány megszűntetésével a Nemzeti Kulturális Alapra (NKA) és a Magyar Szak- és Szépírók Reprográfiai Egyesületére (Maszre) szűkült a mecénás intézmények köre. L. Simon László, az NKA-ténylegesen vezető alelnök megjegyezte, sokat változtattak ugyan a támogatási politikán, de a kiadás támogatásának összege emelkedett, szerinte tavaly egymilliárd forintra.

Igaz, a könyvalapítvány megszűnt, de a magyar művek határon túli megjelentetésének segítése megmaradt az újonnan indított Publishing Hungary (PH) program keretében, amely évente 100 millióból gazdálkodhat. Ez utóbbit Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója üdvözölte, ám hozzátette, a PH program szervezéséből kihagyták a könyvszakmát és az egyesülést. (L. Simon tavaly – még kulturális államtitkárként – arra kérte a PH-program gondozásával megbízott Balassi Intézetet és az MKKE-t, hogy működjenek együtt a könyvvásárokon történő magyar megjelenések előkészítése, szervezése, lebonyolítása érdekében, és erről kössenek megállapodást, de ez máig, az egyesülés többszöri kezdeményezése ellenére sem jött létre.)

„Mi ez az őrült ellenállás a könyvvel szemben?” – csattant föl Gyurgyák János, a korábban az egyik legjelentősebb szakkiadónak számító, mára jóval kevesebb művet útjára bocsátó Osiris vezetője. Tudniillik arra célzott, hogy a kultúra számos intézményét viszonylag jelentős összeggel támogatja az állam – példájában az Operaházat mintegy nyolcmilliárd forinttal -, a könyvműhelyeket viszont nem tekinti fontos értéknek, lényegében magára hagyja, nincs távlatosabb mecenatúrájuk, holott egy-egy szakkönyv megjelentetéséhez 3-10 millió forintos befektetésre van szükség.

Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője pedig azt tette szóvá egy közelmúltban megjelent Móricz-monográfia kapcsán, hogy az NKA által támogatott könyvekből több mint 100 példányt át kell adni a könyvtáraknak, ezzel csökken a támogatás értéke, ami gátolja az igényes könyvek létrehozását, holott az lenne a cél.

L. Simon kifejtette, az államháztartási törvény nem engedi, hogy hosszabb időre előre lekössenek nagyobb pénzforrásokat, a több évre előre szóló kiadói támogatás rendszere ezért nem valósult meg - bár bevezettek hároméves dotációt is, például a folyóiratoknál. Ősszel viszont könyvsorozat-támogatást terveznek indítani. A vaskos irodalomtudományi vagy egyéb szakkönyveket nem kell kemény táblával megjelentetni, javasolta, papírkötéssel olcsóbbá válhatnak, mi több, nem is biztos, hogy nyomtatásban kell kiadni ezeket. „A magyar nyelvű könyvkiadás, különösen a szakkönyvkiadás fenntartásának hosszú távú esélye az elektronikus formában történő megjelenés” – hangoztatta a Fidesz kultúrpolitikusa, a kiadók fejére olvasva, hogy ettől húzódoznak.

Megjegyezte: érzi, hogy komoly feszültségek vannak a könyvszakmában, mert néhány év alatt 30 százalékkal csökkent a hazai könyvforgalom. Ez azonban gyengíti a szakma lobbierejét is a politikában. A magyar könyvkiadásnak a jelenlegi válságban különösen élesen előtűnő strukturális problémáit azonban nem fogja tudni megoldani az állam, tette hozzá. Ebben elsősorban a nagyrészt piaci alapon működő kiadóknak kell lépniük, és nem szabad ragaszkodniuk a megcsontosodott szisztémához, mert „nem lehet mindent ugyanúgy csinálni, mint 25 évvel ezelőtt”.

Természetesen számos kérdést vetne föl L. Simon elképzelése az elektronikus könyvkiadásról, például az elektronikuskönyv-olvasás és a hozzá szükséges technikai eszközök elterjedése Magyarországon (egyebek mellett az iskolákban), akár az ezt segítő támogatáspolitika hiánya vagy a szerzői jogvédelem problémája és más hasonlók, de erről sem lehetett szó, mert az érdemi vitának idő híján nem volt kifutása. A kiadók képviselői borús arccal keltek föl az asztaltól.

Érzékelhető egyetértés csupán abban volt, hogy miután a szakkönyvek lényegében eltűntek a könyvkereskedésekből (a szakboltok is megzsűntek), a hozzáférést már csak a könyvtárak teremthetik meg. Ramháb Mária, az NKA-t irányító bizottság tagja, a kecskeméti megyei könyvtár igazgatója arról számolt be, hogy nagyarányú program zajlik a kistelepülések könyvtárainak megújítására, a könyvtárközi kölcsönzés elektronikus rendszerének kiépítésére, amelynek révén néhány év múlva bármely szakkönyv gyorsan eljuthat majd az olvasóhoz az egész országban. Csakugyan jó lesz, ha így lesz.