Frenák Pál húsz éve meghökkent műveivel Párizsban, majd évtizede a Trafóban. Hazai munkásságát ünnepli együttesével közönsége. Új műve a Művészetek Palotájában bemutatott Seven című hatvan perces mű és a Trafóban bemutatott könyvészetileg gondos szépségű, Péter Mártával folytatott mélyinterjú megjelenése. A könyv címe: Frenak. Kiadta a Kortárs Táncért és Jelelő Színházért Alapítvány.

Péter Márta és a beszélgetések alanya szerencsés találkozás. Péter érti, miről kell beszéltetni Frenákot, és Frenák tudja, miként kell mélyet jelentően kitérni a kérdések elől. Ismerik egymás nyelvét. Értik egymást. Nincs fölösleges szépelgés a könyvben. Sem henye intimitások. Szakszerű. Szűkszavú bőbeszédűsége ellenére.

Frenák Pál apanyelve magyar. Anyanyelve a jelbeszéd. Megtanulta megérteni és megértetni magát nyelvjeleléssel. Hozzásegítette táncosként és táncalkotóként, hogy a mozdulatok,a gesztusok,a térbeliség nem esztétikai szerepűek, hanem emberi közlésre alkalmas, szigorú szabályok szerinti rendszert alkotnak. Frenák színpadi művei következésképp nem táncosan locsogók, sem szépészetileg túlbeszéltek. Tömör kifejezések. Világosan olvasható gondolati és érzelmi mozdulat-mondatok. Frenák koreográfiáihoz ugyanúgy szükségtelen tolmács, akár egy Shakespeare-tragédiához. Figyelemre van szükség. És beleérzős képességre.

Frenák mozdulati szövegei szabatosan olvashatóak a nézőtérről, akárha Aiszkhüloszt olvasna a befogadó (feltéve, hogy tud olvasni). Jubileumi produkciója, a Seven, világosan fogalmazza meg a sötét ösztönök működését, az önkínzó kereséseket.

A „Seven című darabban a koreográfus az expatriotizmus kérdését veti fel, az egyén saját kultúrájából való kiszakadásának és idegen közegbe való beilleszkedésének kérdését. Azt vizsgálja, szükségszerű-e az individuum és a nemzeti identitás újraértelmezése, és megvalósítható-e valaha az átalakulás. Az elszakadás és az integráció egyfajta absztrakt, korporális átváltozásként jelenik meg. A koreográfia azt a konkrétumoktól elvonatkoztató mozgást fejleszti tovább, amely az egész háromdimenziós teret „betáncolandó", egyszerű szcenográfiai áthelyezésekkel módosítható térgeometriának tekinti' - mondja a társulat honlapján a félremagyarázó szöveg.

Nézve az elragadó művet, semmi hasonló nem jutott eszembe. Szerencsére.

Hóviharban roppant sötét tömeget vonszol magával egy ember, két ember, három ember... elbuknak, nekifeszülnek újra az előrehaladásnak és a teher cipelésének. Hatalmas gumiabroncs a terhük. De lehet Sziszüphosz sziklája is. Meddő teher. Kegyetlen ítélet teljesítése. Az abroncsok mentőcsónakká, kútkávává válna, akármire gondolhat a néző, szabad a képzelet. Meztelen testek kapaszkodnak a perembe, egymásba. Igyekeznek egymást elszakítani egymástól. Szakadatlan a harc társra találni a katasztrofális létben. Vagy megküzdeni a vetélytárssal. Gilles Gauvin zenéje szélvihar, a föld mélyének magmatikus mordulása, kísérteties konkrét zene, vagy talán nem is muzsika szól, csupán a táncosok szívverését halljuk. (Hang: Hajas Attila akusztikai bűvészmutatványa.) Marton János sebészoperatőr éles biztonságával világít. Képes akár egy négyzetcentimétert is fölszikráztatni a sötétben hagyott térben.

Szabó Gergő elhordott köpönyegei alatt érvényesülnek a mezítelen testek. A színesbe váltó finálé ultimó két színt váltogató köpenyei, kalapjai, sáljai és reverjei vidám optimizmust sugároznak minden előzmény nélkül. Boldog színházi vég a gyötrődő életért küzdés kincstári befejezése.

Fekete Zoltán, Holoda Péter, Jantner Emese, Kolozsi Viktória, Frenák Pál, Major László, Nelson Reguera Perez fölényesen tudják testük súlypontjait, tévedhetetlenül ismerik a teret és az egymástól való távolságot. Könnyed eleganciával küzdik végig gyönyörűséget termő harcukat.