Mai pénzben harmadrangú színészek emlékezete köré szobrot, színházelnevezést, emléktáblát, szavalóversenyt, évente leperkálandó díjat, nyüzsgő mozgalmat fujtat a baráti kedvezés. Mezey, színjátszásunk egyik valóban nagyja adminisztratívan ellenőrizhetően kapott emlékkiállítást, mintegy kötelező főhajtást, néhány plakátot, valamint a könyvtár szabadpolcairól levette, szamárfülesre forgatott, pöcsétes, meggyűrt, történelemviselten elhordott Színházi Élet címlapokat meg némi fényképet (többnyire a háború utáni Belvárosi Jacobowszky és az ezredes - megbukott - előadásából).

Kis Domokos Dániel muzeológus gyűjtötte össze szűkmarkúan Mezey pályájának törmelékeit.
Kurrens dolog mostanában Mezey Mária tehetségét a bolsevista terror csizmái alatt elvérzettnek fölmutatni.
A színházak államosítása után a sztár-gázsiért játszó nem mai értelemben vett, valódi színpadi sztárt azonnal szöktette a Fővárosi Operettbe a saját árnyékától meg nem ijedő Gáspár Margit direktor. Sőt, amikor Szendrő József meghívta vendégszerepelni Mezeyt Pécsre Karenina Annaként, szabadságolta a művészi feladat eljátszhatásáért. Más kérdés, hogy a színésznő 1950-ben a mecseki élmunkás üdülőben elmondta Babits Húsvét előtt című versét.

A hivatalnokok nem örültek a szavalatnak:
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él, az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.

Szendrő kénytelen szerződést bontani. Gáspár Margit visszaveszi a Nagymező utcába. Ráosztja Dunajevszkij Szabad szél nagyoperettje márkinőjét. Mezey visszaadja a szerepet, az első szovjet operettben (!). Kareninával terhesen, így mondja, nem tud helyet csinálni magának egy üres márkinőnek. A fegyelmi bizottság a szovjet operett szabotálásáért feketelistára teszi. Gáspár Margit visszacsempészi a színházba.

Szó, mi szó: Mezey nem volt a szocialista realizmus kegyeltje. Nehéz elképzelni sztahanovista fejőnők szerepében. A rendező nem is tudtak elvonatkoztatni hat centiméteres műszempilláitól. Képzeletszegénységükön múlott. Meg féltek is a színésznő kiszámíthatatlan rettegéseitől. Gaál István Sodrásban című filmjében a mesebeli nagymamát Zsupi Istvánné, idős parasztasszony hangjához Mezey adta a magáét. Megrendítő szép siratóhangon szólt. Falatkát mutatott belőle, mit vesztettünk a rendezők szűkkeblűségén.

A ligeti Liliputi Színházba kényszerült fellépni. Néha azt is állítják, hogy kikiáltó volt a törpék bódéjában, holott Arany Manó ismert ligeti kikiáltó harsogott recsegően az előszínpadon. A ligeti non-stop kabarészínpadon kapott gázsiból megépítteti budakeszi házát, a Petőfi Sándor utca 18-ban.

A Vértanúk tere, Nádor és Vécsey utca sarkán lévő banképület földszintjén üzemelt a háború után a Café de la Paix kávéház. Keresztútnál nyílt meg. Nem a közeli parlamentből verbuvált vendégeket, hanem a Budát Pesttel összekötő, ideiglenes Kossuth-híd kínálkozott találkahelyül. Itt énekelt a fiatal Czifra kíséretével. Még nem a vörösök szorították ki nagy szerepeiből. Államosítás előtt voltunk. Mezey lejátszotta esténként szerepeit, utána búgott sanzonokat és szavalta Babitsot, Kosztolányit. Református zsoltárokkal zárta Dal az igazságról címet viselő bárműsorát. Havi tízezer forint gázsiért. Ez az új forint idején horribilis fellépti díj. Szórakozóhelyeken sem volt könnyű kordában tartani.

Léderer, a Café de la Paix tulajdonosa sokallta lokáljában a zsoltárt. Mire Mezey szónoklattal zárta estjét. Mondta a vendégeknek: nem bűn a konyakivás, szórakozzanak csak, de ne feledkezzenek meg a jóistenről és a szentekről. Ezenközben fulladásos roham jött rá a vígszínházi Három nővér utolsó felvonásában. Felpattant a padról Gombaszögi Frida mellől. Keresztülrohant a hátsó színpadon, ledöntve a festett erdőhátteret. A színfalak mögött összeesik. A fegyelmi tárgyaláson az üzemi bizottság titkára, Szakács Miklós, roppant fújja a tüzet. A színpad otthagyása nem példátlan: Szomory Takáts Alice előadása közben is kiszaladt a színpadról, leült az utca járdára, majd visszament játszani. A Márkus Park Színházban A legszebb éjszaka Pünkösti Andor átdolgozta - rendezte francia zenés mókát a 100-ik előadása környékén a második felvonásban otthagyja fehér szmokingban Ibsenbeli partnerét, Várkonyi Zoltánt. Letépi magáról estélyi ruháját. Taxiba ül. Hazamegy.

Örömteli olyanoktól olvasni elholt színészekről, akik nem látták színpadon játékát. Mezey a még tönkrerenoválás előtti Katonában eljátszotta Warrennét (1967) Berényi Gábor rendezésében. Kétszer. Vagy háromszor. Kibérelték neki a bérház folyosóján az öltözőkkel szomszédos lakás konyháját. Ott öltözött. Nem pedig a valóban fojtó levegőjű, lemezekkel elválasztott falú öltözőlyukak egyikében, a szűk folyosón annyi hely sem volt, hogy kitárni lehetett volna az öltöző ajtaját. Sínen guruló ajtók mögött fuldokoltak a jelenésre várók. Mezey tollpompában a gang konyhájában öltözött. Kilépett a körgangra, bement a színházba, de csupán néhányszor adta a szerepet. Kitört hisztériája. Hazakocsizott. Jött helyébe Ladomerszky Margit, aki 1942-től, a vígszínházi Shaw-előadástól kezdődően szereptulajdonos volt.

Amikor Major rendezte 1948-ban az Andrássy úton (a mai Bábszínház helyén), új betanulásban 1951-ben és 1957-ben, ugyancsak Ladomerszky játszotta. Nem beszélve a József Attila elődjeként szolgált Dérynéről, ahol a kiszemelt Fedák Sári helyett is Ladomerszky fehér haja villogott a szerepben.

Mezey igazán mindent elkövetett, hogy összeütközésbe kerüljön a szófogadó gyerekeket előnyben részesítő rendszerrel. Legtöbb baja önmagával akadt. Meg szerepeivel. Túlságosan sokba került egy-egy alakítása, túl sok vért ömlesztett az írott szövegbe, szerzők tákolta szerepekbe. Nyomasztotta magának állított mércéje. Ránehezedtek szerepei. Túl erősen rettegett kilépni a színpadra, a nyilvánosság előtt megmutatni mindazt, ami benne rejtve vagyon. Önmaga elől futott el a színpadról. Nincsen olyan politikai rendszer, amelyik eltűrné a mégoly nagy színházi vadtól is az előadás biztonságos lemenetelét. Sok fortélya van a nehezen kezelhető színészek előadásra szelídítésének.

Tény, a szocialista realizmus színháza nem kedvezett Mezey félelmeinek, sem annak, hogy valaki öntörvényűen élje életét.

Mezei Mária