Hiszen egyetlen valamirevaló király sem tűrné, hogy miközben ő a maga sajátos módszereivel hat, alkot és gyarapít önnön maga és saját népe javára, valaki mindezt le is nullázza. Kineveti, és kinevetteti az uralkodót. Az önkényt, a túlkapásokat. Sajátságos nyelvvel és humorral. És ez maradandóbbnak tűnik a legpuccosabb stadionnál is.

Az volt egynémely kritikusok félelme Parti Nagy Lajos Élet és Irodalomban futó Magyar meséivel kapcsolatban, hogy persze jók ezek, de vajon mi lesz velük, ha az idő majd kihúzza alóluk Hoffmann Rózsát. Ha eltűnik a napi méreg. A mesékből végül két kötet lett, majd Dés Lászlóval közösen előadott estek, amelyek egyike már DVD-n is kapható.

Azt Parti Nagy is bevallja mindjárt az elején, hogy ők sem lennének szomorúbbak, ha a mesék okafogyottá válnának, s talán még az ő életükben, ám erre, valljuk be, nincs sok esély. Nem csupán azért, mert egyelőre nem látszik, hogy ki válthatná le vagy föl I. Fülkefort, hanem mert Kétharmadia egyre mélyebben égeti bele magát a mindennapokba. Egyre inkább önálló korszakká terebélyesedik, mint volt Horthy vagy Kádár kora.

És ennek az időszaknak pontos lenyomatát adják a mesék. Nem vész el sem a szóhasználat, sem a mögötte meghúzódó valóságos abszurd, vagy abszurdba hajló valóság. Pláne Parti Nagy jóságosan dörmögő, semmit sem elnéző hangján. Szinte beleborzongunk, hogy már ekkor beszél a Magyar Nagy Falról, igaz, akkor még csak azért kell, hogy ne leskelődjenek be a szomszédok. Keserű félmosollyal hallgatjuk a nagy találmányt, a génvizsgálót, vagyis a liberális mérővel ellátott emeszpé-számlálót, az azeri és a magyar király közötti tárgyalást („gentleman léprement”).

És azon tűnődünk, hogy a humor is lehet költészet, az irónia és a szellemességbe csomagolt eltartás vagy ellenállás. És Dés is hozzárakja kis gegjeit, szaxofonon és zongorán, meg is szólal a mesebeli birodalom a maga súlyos vagy épp huncutkodó dallamaival. Szinte látható a két alkotó közti, kipróbált összhang. És persze azokat is megértjük, akiknek mindez hazaárulás és istenkáromlás.

Amikor nem frontálisan támadják a magyar jelent, hanem csak úgy kigúnyolják, megmesésítik, elveszik a komolyságát. Magyarán: levetkőztetik. S nincs is védtelenebb a meztelen harcos királyoknál. Páncél, vért, kard nélkül már-már szerethető emberek. Ezért lep meg minket is a DVD végén a szeretet. Mert igen, szinte már kedveljük I. Fülkefort, az önmaga királyságában raboskodó uralkodót, az önmagát álmában letartóztató fejedelmet. Mert olyan kicsi, és annyira megsavanyodott.

Annyira a miénk.

Parti Nagy-Dés: Fülkefor és vidéke. Magyar mesék