Mészáros Tibor kapta a Kaszás Attila-díjat

Mészáros Tibor kapta az idén a Kaszás Attila-díjat. A debreceni Csonokai Színház művésze a nettó félmillió forinttal járó kitüntetést a Szép estéket, Magyarország! című országos színházi évadnyitó gálaestjén vette át szombaton.
A 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából alapított díjat olyan színészek kapják, akik nemcsak kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkeznek és színvonalas művészi munkát végeznek, hanem a társulatukat közösségépítő magatartással is támogatják.

Mészáros Tibor 1980-ban született Gyulán. 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Korábban a budapesti Új Színház stúdiósaként és a Bárka Színház segédszínészeként is dolgozott. 2006 óta a Csokonai Színház tagja.

Az elismerésre a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy tagját javasolhatták, az idén 34 nevezés érkezett. A titkos szavazás után három színész jutott az utolsó fordulóba: Kiss Mari a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Kristán Attila a Nemzeti Színház, valamint az idei díjazott, Mészáros Tibor a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.