Mesés fizetésekről, felháborító prémiumokról és színlelt szerződésekről szól a Kehi-jelentés

Vajon az igazság győz épp a szemünk előtt vagy gigantikus manipulációs színjáték zajlik? – talán ez a legfontosabb kérdés az állami filmfinanszírozásért korábban felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) botránya kapcsán. Az intézményt átvizsgáló Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) nemrég kiszivárogtatott anonim jelentése, illetve ennek kapcsán az Atlatszo.blog.hu oldalon publikált cikk összefoglalja az MMKA utolsó időszakának ismert működési anomáliát. Ami új információ, hogy bizonyos nevek és cégek kapcsán, pestiesen szólva végre előkerültek a számok.

Az Átlátszó a Kehi-jelentésre hivatkozva állítja: az MMKA több mint egymilliárd forintot fizetett ki érvénytelen vagy hibás pályázatokra, több mint 100 millió forintot pedig úgy, hogy nem írt ki közbeszerzési eljárást. Ezt csak tetézi, hogy a közalapítvány vezetői és dolgozói mesés fizetéseket kaptak. A mintegy tizennyolc munkavállalót foglalkoztató közalapítványnál még a középfokú végzettségű titkárnő havi fizetése is meghaladta a 600 ezer forintot. A vezetők prémiumként összesen csaknem 72 millió forintot vihettek haza, pedig nem voltak sokan: 2006-2010 között két személy volt alkalmazottként vezető beosztásban. Az MMKA színlelt külsős megbízásokat is kötött, vagyis ugyanazt a munkát kétszer is kifizették. Ha ez mind igaz, akkor minimum jogosak azok a korábbi vádak, amelyek szerint a közalapítvány felelőtlenül túlköltekezett.

Az oknyomozó honlap szerint Vincze László finanszírozási igazgató, aki saját cégén (8. Dimenzió Kft.) és felesége vállalkozásán (Landkerék Bt.) keresztül is szerződött a közalapítvánnyal, legalább 80 millió forintot keresett, ebből 54 millióhoz úgy jutott, hogy a közalapítvány az ügylettel megsértette a közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályokat. Hasonlóan szabálytalan munkaszerződéssel foglalkoztatták Hegedűs Lászlót is (Füst-Kép Bt.), aki az MMKA külső kapcsolatainak szervezésével foglalkozott. Az Átlátszó kiemeli Návai Anikó újságíró cégét is (Navai Enterprises), amely a Kehi szerint ugyanazért a munkáért duplán számlázott ki 5,77 millió forintot – egyrészt az akkor még a közalapítvány tulajdonában álló Filmunió Kft.-nek, másrészt magának az MMKA-nak is. (Lapunk külsős munkatársa nem kívánt nyilatkozni a vádak kapcsán.)

Kétségtelen, az adatok alapján kiderült, hogy nagy mennyiségben „vándorolt át” az adófizetők pénze a magánszférába. Ugyanakkor számos, neve elhallgatását kérő szakmabeli szerint az Átlátszó oknyomozása igencsak egyoldalú, és egy nem végleges Kehi-jelentésen alapul. Többen azt is furcsának tartják, hogy maga a jelentés sosem volt átfogó, előre elkészített forgatókönyv alapján készült, és kizárólag a Grunwalsky Ferenc fémjelezte kuratórium tevékenységét vizsgálta, tehát a 2006-tól 2010-ig tartó időszakot. (Ezután Kőrösi Zoltánt választották a kuratórium elnökévé, aki ez év december 31-ig be is tölti ezt a pozíciót. A közalapítványnál történt zárolások óta a Magyar Nemzeti Filmalaptól kapja fizetését.)

Többen gyanúsnak vélik a kiszivárogtatott jelentés időzítését: épp akkor került a nyilvánosság elé, amikor a parlament a filmtörvény módosítását tárgyalja. Amennyiben az előterjesztést megszavazzák, a számítógépes játékprogramok részeként vagy előzeteseként megjelenő 3D animáció is bekerül a támogatandó filmalkotások közé, így az ilyesmit gyártó cégek jogosulttá válnak a közvetett állami támogatásra, pontosabban a gyártási költségvetéshez képest számított 20 százalékos adókedvezményre. Ahogy az Index.hu cikkében rámutatott, ezzel leginkább a piacon konkurencia nélkül tevékenykedő Digic Pictures 3D, Andy Vajna kormánybiztos excége járna jól, amely Vajna kinevezése nyomán a Holland Antillákon bejegyzett Magyar Enterprises kezébe került. (Ugyanennek az offshore cégnek a tulajdonába került az InterCom nevű forgalmazó cég is.) A Magyar Nemzeti Filmalap képviselője lapunknak hangsúlyozta: semmilyen szerepük nincs a Kehi-jelentésben, illetve annak rejtélyes felbukkanásában, az nem hozható összefüggésbe a filmtörvény módosításával.

Ugyanakkor sok szakmabeli szerint az is érdekes, hogy a Kehi-jelentés nem vizsgálta a MMKA viszonyát azokkal a cégekkel, amelyek állami pénzek felett delegáló személyek tulajdonában állnak, illetve álltak. Ahogy az Index korábban nyilvánosságra hozta, a jelenleg a Nemzeti Kulturális Alapnál is pozíciót betöltő Kálomista Gábor cége, a manapság az MTVA-nak sorozatokat gyártó Megafilm 1997 és 2009 között 1,22 milliárd forint támogatást kapott a közalapítványtól. A Kálomista Gábor felesége, Kálomista Zsuzsanna (jelenleg az MTVA archívum és tartalombeszerzési igazgatója) által korábban vezetett Hungaricom is a közalapítványtól kapott, mintegy 159 millió forintos támogatásból próbálta a magyar filmeket eladni a világ filmvásárain. A Filmalap jelenlegi gyártási igazgatójának, Miskolczi Péternek a cége, az Eurofilm Stúdió csaknem 750 millió forint támogatást vett fel korábban az alapítványtól.

Mivel az ügy számos esetben a bűncselekmény lehetőségét is felveti, megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot is, ahol megtudtuk: ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt, és jelenleg a szükséges adatok begyűjtése zajlik.

A résztvevők a kapott storyboard-forgatókönyv segítségével és a rendező utasításai alapján aktív részeseivé válhatnak az épp forgó film elkészítésének
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.