Tündérmese a Tabánban

Elkészült az első magyar mesemúzeum. A Kossuth-díjas Kányádi Sándor költő ötlete és közbenjárása nyomán, a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai irányításával, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Budavári önkormányzat támogatásával létrejött, egyedülálló intézmény – amelyet tegnap mutattak be a sajtónak – október 2-án nyílik meg a közönség előtt.

A részben múzeumpedagógiai műhelyként működő Mesemúzeum egy frissen felújított tabáni – közelebbről Döbrentei utcai – műemlékházban kapott helyet. Az épületet 2010-ben ajánlotta fel a múzeum céljára az I. kerület, amely (nettó) 220 millió forintot költött a rekonstrukcióra, a terek kialakítására további negyvenmilliót. Az EMMI az önkormányzati múzeumok támgatására létrejött Alfa pályázat révén 23 millió forinttal segítette az intézmény létrejöttét.

A múzeum a 3–12 éves korosztálynak szól. Állandó kiállításán a magyar tündérmese világa elevenedik meg, a gyerekek itt egy meseutat járhatnak be a meseindító (szimbolikus) üveghegyen átkelve, különféle próbákat teljesítve. Az akadályokat leküzdőket végül megkoronázzák.

A múzeum időszaki kiállításán elsőként a honi mesegyűjtés első száz évével ismerkedhetnek a látogatók.

Mesemúzeum
Mesemúzeum
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.