Augusztusban már levelezett egymással a miskolci polgármester és a Magyar Színházi Társaság, akkor úgy tűnt, nem minden eredmény nélkül. Kriza Ákos polgármester – mellesleg közvetlenül a Társasághoz el nem juttatott válaszában – köszönettel fogadta a színidirektor alkalmazkodását „a helyzethez”. A helyzet előbb az 57 millióval megkurtított önkormányzati támogatásokat, majd a 88 milliós „zárolásokat” jelentette, melyekhez alkalmazkodva Halasi Imre ténylegesen „a legvégsőkig elment a költségek csökkentésében, megőrizvén a még vállalható kompromisszumokkal a művészi színvonalat.” – olvasható a Társaság elnökségének levelében.

Nyuszika és a sapka ismert összefüggése érvényesült Halasi Imre alkalmazkodási kísérletének históriájában. Miután a direktor önkormányzati kérésre csökkentette a kiadásait, a polgármester a „megromlott gazdasági helyzetre” hivatkozva menesztette. Ha túl sokat költ, azért, ha pedig túl keveset, akkor azért. A színházi társaság koncepcionálisnak minősítette a polgármester indoklását, hiszen az ilyen érvrendszer egyértelműen azt sugallja, hogy a menesztés nem a vezetési stratégiával szemben, hanem az előző ciklus alatt kinevezett intézményvezető ellen irányul. Kétségtelen, hogy a polgármester emelkedett nagyvonalúsággal siklik át a színház megromlott gazdasági helyzete és a saját kezűleg elrendelt önkormányzati megvonások közötti összefüggésen.

Az előadóművészeti törvény jelenleg is folyó módosításának egyik alappillére a három finanszírozási kategória bevezetése. A Miskolci Nemzeti Színház helyzete a módosítás számos bizonytalan tényezőjének közepette mostanáig a kevés biztos pont egyike volt: a nemzeti színház kategóriába sorolták. A társaság levele arra az ellentmondásra is kitér, hogy az öt játszóhellyel, az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb épületével rendelkező épület fenntartása jelen elvonásokkal mennyiben bizonyul majd tarthatónak. Hiszen a zárolások óhatatlanul valamely tagozat megszűnéséhez, és ezzel együtt a nemzeti státusz elvesztéséhez vezetnek.

Ennyiben az önkormányzat a kormányzati kultúrpolitikával is ellentmondásba került. Hiszen a nemzeti státuszú intézménynek nem csökkentett, hanem éppen, hogy extra támogatás járna.  Ezt azonban Kriza Ákos már egy másik, általa kiválasztott igazgatónak szeretné kifizetni. Ezen mentalitáshoz már hozzászokhattunk az elmúlt húsz évben, csakhogy bár mandátuma lejártával Halasi nem akar újra pályázni, az új módi szerint e szerződés lejártát sem kötelező kivárni. A Magyar Színházi Társaság levelében azért felhívja rá a figyelmet, hogy míg a döntéshozók azzal vannak elfoglalva, hogy kinek is adják a pénzt, maga az intézmény tönkremehet: „lerombolni, megszüntetni valamit nagyon könnyű, újraépíteni évtizedeket vesz igénybe.”

Halasi Imre az évadnyitó ülésen – még direktorként