Megvertük a törököket - most ünnepelhetünk

A törökök ellen vívott győztes szentgotthárdi csata emlékére háromnapos programsorozatot rendeznek a Rába-parti városban július 26. és 28. között.

A történelmi napok programjait a város utcáit végigjárva hintós kikiáltó, gólyalábas kisbíró jelenti be pénteken a kora délutáni órákban, majd jelmezes felvonulással, fegyveres harci bemutatókkal veszi kezdetét az eseménysorozat - ismertette Károly Andrea, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület vezetője.

Az események a belvárosban, három helyszínen játszódnak. A barokk templom előtti téren kap helyet a mesterségek utcája, a népművészeti vásáron környékbeli híres mesterek kínálják portékáikat. A színház melletti teret a Tulipántos Népi Játékpark és Alkotóműhely foglalja el, a gyerekek a fakörhintázás mellett óriásbábos előadáson, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. A győztes csata pillanatait történelmi élőképekkel, csatajelenetekkel a várkertben idézik fel; a közel három és fél évszázaddal ezelőtt történt eseményeket a narrátor a történelmi hűséghez igazodva meséli el.

Károly Andrea érdekességként megemlítette, hogy idén első alkalommal "török vendégek" is részt vesznek a produkcióban. A törökvilágot és harcászatot Gölbasi serege jeleníti meg, a Tatáról érkező hagyományőrző csoport a várkertben állítja fel a nagyvezér sátrát, korabeli török szokás szerint kávét főznek, elharsogják a harci imát, és játékos formában felelevenítik a gyermek- és asszonyrablás rituáléját is.

A történelmi napokkal a Pannon Kapu Kulturális Egyesület és Szentgotthárd városa az 1664-es győztes csatára akarja felhívni a figyelmet. A Raimondo Montecuccoli vezette keresztény hadak 1664. augusztus 1-jén Szentgotthárd környékén csaptak össze a Köprülü Ahmed vezette muzulmán sereggel. Az európai sereg ekkor elsöprő győzelmet aratott az Oszmán Birodalom csapata felett; az 1526-os mohácsi és az 1596-os mezőkeresztesi vereség után nyílt ütközetben először sikerült legyőzni a török sereget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.