Liget Budapest: megvan a shortlist
Mint a főigazgató lapunknak elmondta: a közel ötszáz beérkezett pályázatból többkörös egyeztetés és egy hosszas, részletező vita után állították össze az úgynevezett „shortlistet”.
Ő az elnöke annak a 16 tagú nemzetközi zsűrinek, melyben 9 magyar tag van, többek között az országos főépítész (Nagy Ervin), Budapest főépítésze (Finta Sándor), az MMA elnöke (Fekete György) és a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke (Sáros László György).
A külföldi bírálók közt van többek között a Louvre volt igazgatója (Henri Loyrette), a Financial Times építészeti kritikusa (Edwin Heathcote) és az amszterdami Rijksmuseum főigazgatója (Wim Pijbes). Baán László szerint nem szükséges, hogy a Városligetre vonatkozó hatástanulmány előbb készüljön el, mint az egyes épületek tervei.
Egyrészt, mint mondta, a különböző szempontú (gazdasági, környezetvédelmi stb.) tanulmányoknak és az azokra épülő parkterveknek értelemszerűen figyelembe kell venniük majd az egyes épületek pontos elhelyezkedését, tájolását, külső formáját.
Ezekre vonatkozóan ugyanis a tervpályázat semmilyen megkötést nem adott, csak a méretet és néhány egyéb követelményt írt elő. „Olyan tervek, olyan épületek jöttek be, amilyenekről nem is álmodtunk”, mondta Baán, hozzátéve, hogy fogalmuk sincs, kiknek a tervei jutottak be a shortlistre.
Ezért aztán azt sem tudja, hogy Shigeru Ban, napjaink japán sztárépítésze, aki arra való hivatkozással utasította vissza a zsűriben való részvételt, hogy indulni szeretne a pályázaton, továbbjutott-e, illetve indult-e egyáltalán.
„Pénzbeli megkötöttséget sem adtunk, ugyanis a külföldiek számára ez értelmezhetetlen. Ha ugyanis mi tudjuk, hogy 35 milliárdot szánunk a Nemzeti Galériára, akkor ez számukra semmit nem mond. Viszont a bírálati szempontok közt természetesen az anyagi megvalósíthatóság is szerepel – aki például arannyal borítja a kupolát, vélhetőleg kevés pontot kap erre az ötletre”, folytatta a főigazgató.
A négy pályázat öt múzeumépületre és hat intézményre vonatkozik, mint a Liget Budapest honlapján is olvasható, egyébként a kiírások, a zsűri bemutatása, valamint a beérkezett (jelszavas) pályázatok listája mellett. A győztesek nevét várhatóan december végén hirdetik ki, és ekkor teszik közzé a győztes pályaműveket is.