Megszűnne a Magyar Nemzeti Galéria?

A Magyar Nemzeti Galéria vezetősége levélben fordult Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez. Úgy látják: a Galéria és a Szépművészeti Múzeum tervezett összeolvasztása a Galéria - azaz a nemzeti kultúrkincs védelmével és szakmai kezelésével megbízott intézmény - végét jelentené. Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója szerint ettől nem kell tartani.

A Magyar Nemzeti Galéria vezetősége és munkatársai a Magyar Közlöny 2011. évi 111. illetve 123. számaiban megjelent 1326/2011. (IX. 29.), illetve 1353/2011. (X. 20.) számú Kormányhatározatokból értesültek arról, hogy a miniszterelnök úr Dr. Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kormánybiztosnak nevezte ki az új nemzeti közgyűjtemény koncepciójának, ennek keretében a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének előkészítésére. Míg az első határozat egy alapos, szakmai alapokon nyugvó, közös stratégia kidolgozását sejttette, a második 2012. február 29-i határdátummal már a „beolvadás” személyi és szervezeti intézkedéseinek megtételére hatalmazza fel a kormánybiztost.

Mivel nem történt előzetes egyeztetés, legalább a főbb elvek kidolgozása a fenntartó és az érintett felek között, a Magyar Nemzeti Galéria rendkívül problematikusnak tartja a két intézmény gyors, mechanikus összevonását. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy egy új intézmény létrehozása több éves előkészítő munka után valósul meg. Elvégzik a szükséges hatástanulmányokat, kockázatelemzést és a későbbi fenntarthatóság figyelembevételével kidolgozzák az új intézmény misszióját, stratégiáját. Mindehhez az adhat jogcímet, hogy a nemzeti vagyon, a műtárgyállomány jobb körülmények közé kerül és bemutatásuk, közreadásuk magasabb szinten valósulhat meg. Az új múzeum-koncepció kidolgozására tehát – a 2013. szeptember 30-i határidő figyelembe vételével – a Magyar Nemzeti Galéria partnerként történő bevonásával kerülhetne sor.

A Szépművészeti Múzeum jelenlegi épülete nem alkalmas további műtárgyak befogadására, elég megemlíteni a különösen érzékeny, felbecsülhetetlen értékű szárnyasoltárok hely- és klimatizációs igényeit. A két intézmény az új múzeum megalakulásáig még évekig régi székhelyén kénytelen tovább működni, ami nem eredményez megtakarítást. Az összevonás után azonban még kevesebb költségvetésből kellene gazdálkodniuk, a kiállítások, a kiadványok mellett a műtárgyak és az épületek állagvédelmét biztosítaniuk. Ebben a szorító gazdasági konstrukcióban a nemzeti művészet képviselete, a magyar művészet tudományos feldolgozása és közzététele értelemszerűen csupán alárendelt szerepet kaphat. a galéria vezetősége úgy gondolja, hogy nem a jelennek, hanem a jövőnek, a következő generációknak kellene építeni új múzeumot. Magyarország kulturális javait csak egy elkötelezett, erre a munkára specializálódott, magas szakmai színvonalat biztosító intézmény tudja hatékonyan közvetíteni. Erre a garanciát egy szakemberek bevonásával közösen kidolgozott, gyakorlati, muzeológiai, tudományos stb. elveket is tartalmazó koncepció összeállítása adhat. A Magyar Nemzeti Galéria eredményei bizonyítják, hogy addig is képes az 1997. évi CXL törvényben rögzített „kulturális javak védelmén” túl a jelenlegi szervezeti formájában a magyar művészetet mind a nemzetközi színtéren, mind a hazai viszonyok között méltón képviselni, közönség elé tárni.

Éppen ezért a beolvasztást – az új épületek hiányában – egyelőre szükségtelennek, mindkét intézményre és gyűjteményre nézve károsnak tartják. Egyetlen „eredménye” egy nagy múltú, a nemzeti kultúrkincs védelmével és szakmai kezelésével megbízott intézmény, a Magyar Nemzeti Galéria indokolatlan megszüntetése lenne. A Magyar Nemzeti Galéria vezetősége a fenti indokokkal levélben fordult Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez – írták lapunknak eljuttatott közleményükben az intézmény vezetői.

Baán nem szerint nem

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László az MTI-nek ugyancsak ma azt mondta: nem igaz, hogy a Magyar Nemzeti Galéria megszűnik, hiszen csupán intézményi működtetési szinten történik átszervezés, amelynek keretében újraegyesül a Szépművészeti Múzeum és a budavári intézmény, helyreállítva ezzel a múzeum 1957-et megelőző egységét. A Galéria továbbra is kiemelt jelentőségű országos múzeum marad - szögezte le a kormánybiztos.

"A kormány arról döntött, hogy a Galériának el kell költöznie a Várból. Az, hogy az ottani terek nem igazán alkalmasak jó múzeumi kiállítások rendezésére, már megnyitása óta köztudott" - fogalmazott Baán László, aki emlékeztetett arra, hogy a felépítendő múzeumi negyedben a Nemzeti Galéria gyűjteménye vadonatúj épületben kap helyet, így szerinte indokoltabb lenne a kormánydöntést "a magyar muzeológia történetében 100 éve nem látott lehetőségként" értelmezni, amelynek előkészítésére a kormány kétéves időt biztosított.

"Mindaddig, amíg az új épület nem készül el, az összevonás a jelenlegi Nemzeti Galéria gyűjteményeit semmilyen formában nem érinti, minden marad a helyén" - szögezte le a főigazgató, majd hozzátette, a kormány döntése az intézmény működésének racionalizálását és a magyar művészet pozícióinak javítását szolgálja, ami sem a gyűjteményben folyó szakmai munkát, sem a közönséget nem érintheti hátrányosan.



Magyar Nemzeti Galéria - fontos mûvek, hangulatos terek
Magyar Nemzeti Galéria - fontos mûvek, hangulatos terek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.