Bizonytalan a Tarr-film hazai bemutatója

Közös megegyezéssel szerződést bontott a Tarr Béla Ezüst Medve díjas filmjét készítő cég, a TT Filmműhely és a hazai forgalmazásért felelős cég. A Mokép igazgatója lapunknak elmondta, nem a Der Tagesspiegel-interjú miatt történt a kontraktus felbontása.

- Az ügyet európai módon rendeztük, úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a jövőben, más projektek keretében esetleg együtt tudunk majd működni - mondta lapunknak Gulyás Balázs, a Mokép igazgatója arra a kérdésre, hogy a szerződésbontás Tarr Béla a Tagesspiegelnek adott interjúja miatti elhatárolása miatt történt-e.

A szakember hangsúlyozta: A torinói ló terjesztésének módjában és mértékében voltak különbözőek az álláspontok a két fél között, a produkció által elvárt kópiaszámmal a cég ugyanis nem tudta volna gazdaságosan terjeszteni azt, ezért közös megegyezéssel szerződést bontottak. Ahogy Gulyás fogalmaz, az nyilván nem lehet elvárás bármely produkció részéről, hogy veszteséggel forgalmazzunk egy alkotást, még ha az olyan értékes film is, mint Tarr Béla műve. Az igazgató reméli, hogy a TT Filmműhely minél előbb talál új forgalmazót a filmnek.

Korábban megírtuk: a film forgalmazója, az állami tulajdonú MOKÉP igazgatója, Gulyás Balázs február 20-án "A mi Bélánk" című közleményében határolódott el Tarrtól.

Az igazgató azt írta: a filmrendező valótlanságokat és képtelen vádakat állított az interjúban. Gulyás mellesleg a Tagesspiegel komolyságát is megkérdőjelezte. A szakember megjegyezte továbbá, hogy Tarr „buta" nyilatkozatával az egész életművét zúzhatja most porrá. A torinói lótól azonban nem határolódóott el a MOKÉP: Gulyás Balázs akkor úgy fogalmazott lapunknak, hogy a film forgalmazását szigorúan szakmai kérdésként kezelik, így márciusban a mozikba kerül.

Gulyás mostani nyilatkozatában elmondta: az Ezüst Medvével jutalmazott Tarr-művet ugyan most már nem, de az Arany Medvét elnyerő iráni mozit, az Asghar Farhadi rendezte Nader és Simin, az elválás című drámát biztosan bemutatják a hazai filmszínházakban, a Berlinale alkalmával ugyanis megállapodtak a magyar forgalmazási jogok megvásárlásáról.

Tarr Béla a Berlinale zsűrijének nagydíjával
Director Bela Tarr poses with the Silver Bear, The Jury Grand Prix award for his film 'A torinoi lo' ('The Turin Horse') during a photocall after the awards ceremony at the 61st Berlinale International Film Festival in Berlin February February 19, 2011. REUTERS/Johannes Eisele/Pool (GERMANY - Tags: ENTERTAINMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.