Megnyílt Pécs új planetáriuma

A 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében kialakított létesítményben szombattól egyszerre 45 érdeklődő élvezheti az égbolt látványát, amelyet egy bruttó 25 millió forintért vásárolt, csúcstechnológiát képviselő, számítógép vezérelt vetítőberendezés 165 fokban jelenít meg a 8 méter átmérőjű kupolán.

Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem docense, planetáriumi csillagász az MTI-nek korábban elmondta, hogy az új pécsi planetárium a szórakoztatást és az oktatást egyaránt szolgálja. Hat tematikus előadás készült az óvodásoktól a középiskolásokig különböző korosztályok csillagászati és más tudományok csillagászati vonatkozású ismereteinek bővítésére.

Emellett a csillagászati földrajzot tanuló felsőoktatási hallgatókat is várják, lehetőséget adva tudásuk elmélyítésére. A tervek szerint az inkább szórakozni, kikapcsolódni vágyó nagyközönségnek aktuális, az évszakokhoz, csillagászati eseményekhez köthető bemutatókat tartanak.

A docens utalt arra, hogy Magyarország első planetáriumát 1975-ben, Pécsen adták át, ám az egykor évi több ezer érdeklődőt fogadó mecsekoldali épület a nehéz megközelíthetőség és a fejlesztések elmaradása miatt idővel elvesztette vonzerejét, a kétezres évek közepén pedig végleg bezárt. Az új planetárium megnyitására a kulturális fővárosi beruházások keretében nyílt mód.

Nagyváradi László emlékeztetett arra, hogy Magyarországon jelenleg Budapesten, a Népligetben és Kecskeméten van nyilvánosan látogatható digitális planetárium. Az érdeklődők a pécsivel és a szombaton nyíló bakonybéli Pannon Csillagdával együtt már négy közül választhatnak. A docens úgy tudja: a jövőben Debrecen, Szombathely és Mosonmagyaróvár is tervezi planetárium kialakítását.

Úgy vélte, az "égbolt színházai" fontosak, a tapasztalatok szerint ugyanis bár az embereket érdekli a csillagászat, azt bonyolultnak, misztikusnak tartják, ezért az égboltról is keveset tudnak. A megfelelő szemléltető eszközökkel felszerelt, térélményt nyújtó planetáriumok segítenek az alapismeretek megszerzésében.

A Zsolnay Kulturális Negyedben szinte minden napra jut egy olyan esemény, amely egyedülálló az országban. A napokban nyílt meg a Zsolnay család és a nevét viselő, nemzetközi hírűvé vált porcelánmanufaktúra több mint másfél évszázados történetét bemutató kiállítás, melyet most a planetárium átadása, majd a péntek este kezdődő I. Zsolnay Fesztivál ötnapos programsorozata követ. Márta István ügyvezető igazgató a kulturális negyedet Magyarországon egyedülálló térnek, jelenségnek nevezte, ahol a kultúra, az oktatás és a tudomány találkozik egymással.
    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.