Megnyílt a Budavári Borfesztivál

Megnyílt az idei, immár 24. Budavári Borfesztivál, amelyen tizenöt ország 220 borászata több mint 5000 féle borkínálattal várja az érdeklődőket a koncertek, szüreti felvonulás, borkvíz és tematikus kóstolóútvonalak mellett szerdától vasárnapig a budai Vár teraszain.
"A bor és a kultúra kéz a kézben járnak, ez egy évezredes örökségünk" - hívta fel a figyelmet a rendezvény szerdai megnyitóján Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára, aki emlékeztetett arra, hogy a magyar irodalom számos kiválósága idézte meg a bor és az ember kapcsolatát. Példaként említette Hamvas Béla írását, valamint Huszárik Zoltán Szinbád című filmjét, amelyben a rendező szemléletesen mutatja be a főhős borhoz fűződő viszonyát.

Kiemelte, hogy a borkultúra Magyarországon a rendszerváltás után nagy fejlődésen ment keresztül, amely során a minőség elsődleges szemponttá vált, többek között az új szabályozásoknak is köszönhetően.

Hangsúlyozta: az immár 24-ik alkalommal megrendezett összművészeti fesztivál rangjával nemzetközi megbecsülést is kivívott. "A nemzetközi fesztiválok sorában az egyik legkiemelkedőbb minősítéssel rendelkezik a magyar gasztronómiai fesztiválok közül elsőnként" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kultúra és a bor, a nemzetgazdaságot erősítő tényező Magyarországon.

Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a magyar szőlő-és borgazdaság az elmúlt negyed században nagy utat járt be, a minőség fejlődése "szemünkkel, orrunkkal és ízlelőbimbóinkkal egyaránt kitapintható".
Zilai Zoltán fesztiváligazgató hangsúlyozta: a megszokott programválasztékát több olyan eseménnyel bővült az idén, amelyek a bor ismeretéről szólnak és interaktív játékokkal, valamint foglakozásokkal kiegészülve kínálnak szórakozási lehetőséget az érdeklődőknek.
Szerdán és csütörtökön borpárok megismerése nyílik lehetősége a borkedvelőknek. Felhívta a figyelmet a Taste of Hungary: Magyarország ízei című kiadványra, amelyben a legreprezentatívabb magyar borkínálatot gyűjtötték össze.

Öt napon át a borok mellett kulináris élmények, gazdag kulturális és zenei program szórakoztatja az érdeklődőket. Csaknem 50 produkciót mutatnak be a Borfesztivál színpadán. Fellépnek a világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, a néptánc és a dzsessz képviselői - mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.