Megmentett Kossuth-mauzóleum

Tizenhat év után ismét fel kellett újítani a Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben álló Kossuth-mauzóleumot, mert a falak vizesedtek és ledobták magukról a belső mozaikburkolatot.

Lázár János kancelláriaminiszter és Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) elnöke adta át szerdán legnagyobb hazai síremlékünket. Lázár János beszédében utalt a Kossuth téren tavaly helyreállított Horvay János-féle „pesszimista” Kossuth-emlékműre, amely a nemzeti érdeket kompromisszumok nélkül szem előtt tartó államférfi magányosságát is megjeleníti. Ennek a kiállásnak adózik a kormány a Kossuth-síremlék felújításakor is. A mauzóleum 1909-re épült fel, Stróbl Alajos tervei szerint. Azóta többször is felújították. A mostani rekonstrukciót 420 millió forintért a Reko Konzult Restaurátor Kft. és a Belvárosi Építő és Szolgáltató Kft. végezte el.

Az ígéret szerint a mauzóleumot nyártól mindenki látogathatja majd
Az ígéret szerint a mauzóleumot nyártól mindenki látogathatja majd
Veres Viktor / Népszabadság

A klasszicista építmény legnagyobb rombolója a talajnedvesség és a pára. Hiába volt az ólomlemez-szigetelés, a falak annyira megszívták magukat, hogy egy köbméternyi kőben száz liter víz állt – mondta lapunknak Ruzics László, a Belvárosi Építő Kft. ügyvezetője –, a szigetelés alatt pedig vízpárnák alakultak ki a távozni nem tudó pára miatt. A beépített új szellőzőrendszerrel a falak víztartalmát megfelezték, majd további két év alatt konszolidálják.

Kossuth bronzveretes műalabástrom szarkofágja a sírkamra közepén áll, a két oldalszentélyben felesége és gyermekei nyughelye található. Nyártól ezt bárki láthatja majd, akkorra a mauzóleumot átveszi a NÖRI­, és mint elnöke ígérte, biztosítják a mindennapos látogathatóságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.