1887 májusában Liszt Ferenc akaratából megérkeztek a Nemzeti Múzeumba a művész legnagyobb becsben tartott tárgyai. A Liszt-hagyaték minden szempontból legnevezetesebb műtárgya az a zongora, aminek Liszt 1846-ban jutott birtokába, s amit attól kezdve már ő maga is ereklyeként kezelt: Thomas Broadwood 1817-ben Beethovennek Bécsbe küldött hangszere.

A londoni Broadwood cég kora legmodernebb, szakértők által kiválasztott legjobb zongoráját ajándékozta a mesternek, akinek nevét, s az ajándékozás tényét a hangszer homlokzatán is feltüntették. Beethoven nagyon szerette ezt a hangszert, s haláláig használta. Ezután ingóságait elárverezték, s ekkor vásárolta meg a zongorát C. A. Spina bécsi műkereskedő és zeneműkiadó, aki azt hódolata jeléül 1846-ban Lisztnek adta. Liszt, aki elkötelezett híve volt Beethovennek, az értékes relikviát weimari könyvtárszobájában tartotta más megbecsült ajándékokkal együtt.

50 éves művészi jubileumának pesti megünneplésekor, 1873-ban jutott arra az elhatározásra, hogy legértékesebb emléktárgyait a Nemzeti Múzeumnak ajánlja fel mint magyar hazafi, „kinek büszkesége, ha csekély művészi tehetségét Magyarhon szolgálatára felajánlhatja”, s egyben ezzel a tettével „a többi művészeket is az áldozatkész hazaszeretet ösvényére buzdítsa” – írta Pulszky Ferencnek, a múzeum igazgatójának.

A hangszer végül csak Liszt Ferenc halála után került be a múzeumba, ahol már 1887 szeptemberében a többi relikviával együtt kiállították, s azóta is Az intézmény egyik legféltettebb kincse – a Liszt emlékévben az év műtárgya.

Emellett a kiemelkedő jelentőségű műtárgy mellett Liszt Ferencet két nagyon közismert portréjával (Barabás Miklós 1847-ben készült festményével és Munkácsy Mihály 1886-ban festett olajképével), illetve a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának gyűjteményéből készített válogatással idézik fel.

Az év műtárgyává is választott zongora a Sajtófotó kiállítás zárása után nem lesz látható, míg a későbbiekben az állandó történeti kiállítás részeként lesz megtekinthető majd.