Megkerült az elveszett Bilicsi
Újabb elveszettnek hitt magyar film került elő az elmúlt héten, ezúttal egy felvidéki ház padlásáról. A tekercsek, amelyeket a háború óta nem látott senki, kissé kiszáradva, de jó állapotban várják megújításukat a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, és a pillanatot, amikor újból a közönség elé kerülhetnek - derül ki a www.hangosfilm.hu című portálon.
A Filmarchívum kutatói egy Párkányból küldött e-mail alapján keltek útra, amely tömör határozottsággal közölte a nemzeti filmkincs megőrzőivel, hogy családjuk tulajdonában van az 1943-ban készült „Megálmodtalak" című film teljes kópiája.
- Az ilyen „égből pottyant" meglepetés mindig nagy öröm számunkra, különösen, ha a gyűjteményünkből hiányzó alkotásról van szó. - mondja Balogh Gyöngyi, az 1945 előtt készült magyar játékfilmek gondozója és a felújítások vezetője. - Általában nemigen tudják maguk a felajánlók sem, mit őriznek, éppen ezért volt szokatlan, hogy ez alkalommal konkrét filmcímmel kerestek meg bennünket. Reménykedtünk benne, hogy mást is találunk a magángyűjteményben, de amikor megérkeztünk, kiderült, hogy szó sincs kollekcióról, a film úgyszólván egy véletlennek köszönhetően került a család birtokába.
Valószínűleg az 1945-ben visszavonuló magyar csapatok egy tábori mozijának szánt filmjéről van szó, legalábbis erről árulkodnak a tekercsek eredeti papírdobozán látható jelek. A postai címzés jól kivehető, mely szerint a feladó a filmet forgalmazó Hungária Film Részvénytársaság, a címzett pedig a Cenzúrabizottság, amely akkoriban minden forgalmazásra szánt kópiát köteles volt ellenőrizni és az engedélyokiratot kiadni, vagy a kiadást megtagadni.
A dobozok egyikéből, az első „felvonás" mellől összegyűrve elő is került a kópia technikai „kezelőlapja", amely azt a tényt rögzítette, hogy a 16 mm-es másolat szűz példány, még nem vetített kópia. Az okmány 1943. október 25-én kelt, a film fővárosi bemutatójával csaknem egyidőben. Különösebb karcok, sérülések nem is láthatók a filmen, jószerivel csupán azok a laborragasztások találhatók benne, amelyek a kéttekercses filmkópia felvonásonkénti összeillesztéséből származnak. Az első tekercs végén még a filmkópiáknál ekkoriban szokásos „felvonásjelző" és a fénykiíráshoz szükséges próbakockák is megmaradtak.
Ez nem is csoda, hiszen az 1943 májusában forgatott és öt hónappal később bemutatott film nem sokat pereghetett a tábori mozikban, hiszen a front közeledtével a magyar csapatok visszavonulni kényszerültek és nem sokkal később már a film alkotói, a rendező-író Vaszary János és felesége, a főszerepet alakító Muráti Lili sem voltak Magyarországon. Hogy-hogy nem, a kópia hamarosan a felvidéki Burza család birtokába került, egy üveg pálinkáért cserébe.
Az új tulajdonos ugyan levetíteni nem tudta, csupán sejtette, hogy többet ér, mint egy liter pálinka. A két tekercs közben a család ebedi (szlovákul Obid) házának padlására került, ahol hosszú évtizedekig aludta Csipkerózsika-álmát. A szenzációszámba menő „leletre" még akkor sem derült fény, amikor a család később a házat eladta. Csak akkor, amikor az ebedi ház évtizedekkel később újból gazdát cserélt. Az új tulajdonos lelkiismeretének köszönhető, hogy a film végül visszajutott eredeti tulajdonosához, Burza Olgához, aki ekkor már Párkányban, egy lakótelepi lakásban lakott.
Az idős asszony nem tudta ugyan, hogy mihez kezdjen a váratlanul előkerült örökséggel, amihez még voltaképpen szülei jutottak hozzá, így előbb ideiglenesen egy garázsban tárolta évekig, majd felkerült a lakásba, a kamra legfelső polcára. Hosszú évek múltán végül a fia jelentkezett a Filmarchívumnál, hogy kiderítsék, egyáltalán értékes-e, amit csaknem 70 éve őrizget a család.
- Úgy gondoltuk, a kópiának, ha igényt tart rá egyáltalán a Filmarchívum, mindenképpen a magyar nemzeti filmgyűjteményben van a helye - mondta Burza Olga az archívum munkatársainak, amikor felkeresték párkányi otthonában. - Nagyon örülök, hogy a sok szerencsés véletlennek köszönhetően végül megmaradt ez a film, és hogy most visszajut Magyarországra, oda, ahol a többi régi magyar filmet is őrzik. Remélem, hamarosan viszontláthatom valamelyik magyar tévécsatornán és velem együtt sokaknak örömet szerez majd.
- A sok pusztulást megélt 1945 előtti magyar filmállomány szerencsére évről-évre gyarapszik - mondja Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója - és ez természetesen mindig újabb és újabb kihívások és anyagi áldozatok elé állítja intézményünket. Tavaly fejeztük be 16 milliós költségvetéssel legendás hangosfilmünk, a „Hyppolit, a lakáj" digitális restaurálását, s a sikeren felbuzdulva idén újabb digitális felújításra szántuk el magunkat. „Az aranyember" 1936-ban készült és hiányosan fennmaradt eredeti kép- és hangnegatívját pótoltuk ki, két töredékesen fennmaradt kópia segítségével. Noha mintegy 20 percnyi hang és 10 percnyi képanyagot kell pótolnunk a közel 100 perces filmalkotásból, ennek költségei is milliókban mérhetők. És akkor még nem is említettem az újabban, külföldi archívumokból előkerült magyar néma és hangos játékfilmeket és a tetemes mennyiségű, felújításra váró híradó- és dokumentumfilmet, amelyek ugyancsak az 1945 előtti korszakban születtek. Igaz ugyan, hogy a most előkerült film „csak" 16 mm-es kópia formájában került a gyűjteményünkbe, így közvetlenül filmszalagra nem másolható tovább, de a digitális technika, amelynek jövőjéről és perspektívájáról a világon még senki sem tud biztosat, egyszer fejlettebb formájában nyilvánvalóan a segítségünkre lesz ennek a filmnek a lelkiismeretes és hosszú távú megőrzésében is.
Egyelőre tehát a most megtalált „Megálmodtalak" keskeny kópiája gondos tisztítás és kézi restaurálás után az archívum polcára kerül, és csupán egy digitális videómásolat formájában kerülhet közönség elé. Filmalapú negatív nem készül belőle, mint ahogyan a többi filmből sem, amely ebben a házimozizásra és falusi filmhálózatra szánt formátumban maradt fenn. Pedig akad szép számmal ilyen a nemzeti gyűjteményben. A korábbi évtizedekben csak a kutatók láthatták az ilyen keskeny kópiákat, de a videotechnika fejlődésével egyre több kerülhet a televíziós közönség elé is.
- Bízom benne, hogy ezt a filmet is hamarosan láthatják majd a televíziónézők - mondja Balogh Gyöngyi archivátor, - hiszen az archívum legutóbbi számítógépes beruházásainak köszönhetően már egészen jó, adásképes minőséget tudunk ezekkel a kópiákkal is elérni.
Speciális fénytörésmutatójú folyadékkal kezelve a másoláskor ugyanis el lehet tüntetni a karcokat, repedéseket a filmszalagról és a hangjavító szoftverekkel pedig egyenesen csodákat lehet művelni. A „Megálmodtalak" most megtalált kópiájára rá is fér ez az eljárás, mert a több évtizedes „kiszolgáltatottság" nagyon meglátszik a képanyagon. A padlástér nyáron forró és télen jéghideg levegője apró hajszálrepedésekkel „pókhálóssá" tettek minden egyes képkockát, de érdemes küzdeni az eredményért, mert a film csaknem teljesnek mondható: a néhány apróbb kockahiányon kívül a főcímzene eleje és a gyártó-forgalmazó emblémája hiányzik csupán, amit könnyű lesz pótolni a megmaradt anyagok segítségével.
- Igaz, hogy a „Megálmodtalak" nem a legsikerültebb Vaszary-vígjáték, mégis számos értéket hordoz. Számunkra ez a film különösen érdekes, mert csaknem egyidőben készült az ugyancsak Vaszary János írta-rendezte drámával, az „Egy nap a világ"-gal, amelyre időtlen idők óta „vadászunk", s amely most már az „Álomsárkánnyal" együtt a két utolsó Muráti-film, amelynek létezéséről nem tudunk semmit. Megható pillanat volt, amikor a múlt héten felfedeztük egy kis epizódszerepben Szakáts Miklóst, akiről a fennmaradt fényképek alapján tudjuk, hogy szintén szerepelt az „Egy nap a világ"-ban. Az pedig egyenesen hátborzongató érzés, hogy „ilyen erővel" most az a film is előkerülhetett volna! Természetesen a „Megálmodtalak" váratlan és regénybe illő fennmaradása is ugyanakkora örömöt szerzett, és ha más nem, hát kárpótol bennünket a most fellelt sok érdekes korabeli külső helyszín, amely ebben a filmben, jócskán szerepet kapott.
A cselekmény zárójelenetét itt a közelben, a Pasaréti Vasas pályánál, az egykori BBTE Sportklubház 1939-ben épült székháza lépcsőjén vették fel. Megható élményt nyújt a korabeli felvétel a környékről, hiszen ma aligha lehet látni az autó és forgalom nélküli kis teret, a Pasaréti út és Torockó utca íves torkolatát és a háttérben látható, csodaszép modern stílusú épületet, a Gyergyó utca 8. számú házat, ami még ma is sértetlenül ott áll. A film nagy része a ma már lakóparknak otthont adó Hunnia Filmgyár pasaréti műtermében készült, erre utal egyébként a film eredeti főcíme és az egyik, eddig még nem azonosított pasaréti villa, de készültek felvételek Pesten is, a Mária Valéria utcában (ma Apáczai Csere János utca), háttérben a még ép Vigadóval. A most megkerült film alapkutatása még egy kis időt fog igénybe venni, de azt biztosan ígérhetem, hogy ha lesz rá vállalkozó televíziós csatorna, a közönség is hamarosan láthatja majd nemzeti filmgyűjteményünk legújabban előkerült darabját.
A csodával határos módon most előkerült filmkópia értékét csak növeli, hogy a filmarchívum eddig a filmből még korabeli fényképekkel sem rendelkezett, csupán két példány eredeti forgatókönyvvel és az országban egyedülálló szakkönyvtárában néhány egykorú kritikával. A kutatók úgyszólván még fel sem ocsúdtak az értékes szerzemény beérkezésekor, amikor ajtajukon újabb hagyaték kezelője jelentkezett. A „Megálmodtalak" felvételvezetőjének, Sulkovszky Zoltánnak hátrahagyott fényképanyagát hozta be a filmkészítő egykori barátjának, az ugyancsak filmes körökben dolgozó Bartha Gyulának leszármazottja, aki a nemzeti filmgyűjteménynek ajándékozta, egyebek mellett azt a forgatáson készült, eddig ismeretlen werkfotót, amelyen eddig csak a rendezőt, Vaszary Jánost és az operatőr Makay Árpádot sikerült felismerni. A páratlan értékű felvétel mellett, (amelynek azonosításában egyedül a rendező kezében tartott forgatókönyv segített) fennmaradt egy másik ún. „standfotó" is, amely Bilicsi Tivadar hagyatékából került elő tavaly, s amelynek biztos azonosítását ugyancsak most sikerült elvégezni. Talán a sors kifürkészhetetlen szándéka alakította így, hogy az ezredforduló táján hulljon le végre a lepel erről a misztikus elveszett filmről, de az is elképzelhető, hogy az 1943-ban forgatott fatalista filmvígjáték rendezője, a túlvilágról rendezte meg ezt a szenzációt, amelyről a Magyar Nemzeti Filmarchívum kutatói és a régi filmeket szerető közönség még csak nem is álmodott.
