Megint vizsgálják Mónika show-ját

A tévézők végignézik a Mónika-show-t, majd bejelentést tesznek ellene. Most a Benkő Dánielt cikiző műsor és a férficsók ellen volt kifogásuk.

Az Országos Rádió és Televízió Testület tegnapi ülésén elrendelte az RTL Klub kibeszélőshow-jának ellenőrzését. A testülethez folyamatosan érkeznek a műsorral kapcsolatos nézői panaszok: a Mónika-show tartalmát és a szereplőkkel kötött szerződések milyenségét többször is aggályosnak találta az ORTT, és számos alkalommal indult már vizsgálat a csatornán évek óta vetített műsor ellen. Legsúlyosabb büntetésként már 2003-ban a képernyő 90 perces elsötétítését rótta ki rá a médiahatóság.

Ezúttal a február 2-i, Ma beszólok Benkő Dánielnek című adás és a február 6-i részben elcsattant homoszexuális csók keltett felháborodást.
A testület hatósági vizsgálatot indít az adott műsorszámokkal kapcsolatban. A vizsgálati jelentésből állapítják meg, hogy a műsorszámban tapasztaltak ütköznek-e valamiért a médiatörvény előírásaival. Várhatóan a két-háromhetes munka lezárásaként hozzák meg a testületi tagok az elítélő (vagy felmentő) határozatot.

- Tapasztalataink szerint egy-egy szankció kiszabása után a műsorok normakövetőbbé válnak - felelte az ilyen vizsgálatok hatásosságát firtató kérdésünkre Berényi Diana, az ORTT sajtóreferense. - Példaként említette, hogy a Sláger rádió Bumeráng című adása ellen több alkalommal is felléptek, mivel a műsorvezetők - Bochkor Gábor és Boros Lajos - egyszer a biciklisták elgázosítására szólítottak föl, máskor meg kiskorúak számára ártalmas, szexuális témákat firtató tartalmakkal zavarták a hallgatókat a reggeli műsorban. A médiahatóság szankcióinak nyomán érezhetően visszafogják magukat a műsorvezetők.

A sajtóreferens szerint elsősorban ez is az eljárások célja. Helyes mederbe terelni a műsorkészítőket, nehogy szembemenjenek a médiatörvény előírásaival.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.