Megint Fenton

Az ELTE Egyetemi Könyvtár „Az el nem veszett, de megtalált képek – Roger Fenton fényképei az Egyetemi Könyvtárban” című tárlatát egy hónappal, február 27-ig meghosszabbítja. Január 30-án délután négy és hat óra között a tárlathoz kapcsolódó rendezvény lesz, amely a szervezők szerint a szakma és a nagyközönség érdeklődésére is számot tarthat. A rendezvény napján a a belépés ingyenes, a tárlat katalógusát pedig kedvezményes áron kínálják.

A rendezvén kerekasztal beszélgetéssel kezdődik, a téma a Fenton-kiállítás és a 19. századi fényképészet technikái.
A publikum eligazodásában Kincses Károly fotómuzeológus, a Roger Fenton kiállítás kurátora, Flesch Bálint konzerváló fotográfus, Sor Zita fotórestaurátor, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának gyűjteménykezelő restaurátora. segít.

Fél öttől Farkas Zsuzsa (Magyar Nemzeti Galéria) vetítetőtképes előadását láthatják az érdeklődők Roger Fenton műtárgyfényképeiről, öttől Farkas Zsuzsa – Papp Júlia: A műtárgyfényképezés kezdetei Magyarországon (1840 – 1885) című könyvét mutatja be Bán András, a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológia Intézetének oktatója, a Miskolci Galéria
Városi Művészeti Múzeum igazgatója

Fél hattól Papp Júlia: A Rumy-serleg története című könyvével ismerkedhet a nagyérdemű, a kötetről Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának igazgatója beszél.

A rendezvény helyszíne: ELTE Egyetemi Könyvtár tanácskozó terem (V., Ferenciek tere 6., II. emelet)

Roger Fenton
Roger Fenton
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.