Lusztig József Észak-Izraelben pedagógusként dolgozott, majd nyugállományba vonulása idején, 1987-ben feleségével, Évával és néhány barátjukkal elhatározták, hogy emlékmúzeumot hoznak létre a magyarul beszélő, magyar kultúrájú zsidóság emlékezetének izraeli megőrzésére.

Kezdeményezésük nyomán rövid idő alatt rendkívül gazdag tárgyi és levéltári anyag gyűlt össze, amelynek elhelyezésére és bemutatására 1990-ben megnyitották az azóta folyamatosan gyarapodó és méltán világszerte híressé lett cfáti magyar zsidó emlékmúzeumot.

Lusztig József önkéntesként végzett sokéves munkájáért számos magyar és izraeli elismerésben részesült. Izraelben az Oktatási Minisztérium sportszervezői érdemeiért és társadalmi szerepvállalásáért tüntette ki, s megkapta többek közt a rangos Nordau-díjat is. Magyarországon a magyar zsidóság tárgyi és szellemi értékeinek megőrzése érdekében végzett tevékenységéért 2004-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, a szegedi hitközség elismerését, és a MAZSIHISZ-től a Magyarországi Zsidókért kitüntetést.

Lusztig József 1926-ban Bécsben született, majd családjával kisgyermek korában Magyarországra, Celldömölkre költözött. A zsidók taníttatását korlátozó antiszemita törvények miatt nem érettségit nyújtó intézményben, hanem a szakmunkásképzést biztosító MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézmű és Földművelési Egyesület) iskolájában tanult a háború idején Budapesten.

1944-ben a németek bevonulása után, mivel még nem volt katonaköteles, a Gestapo székházának építkezésére vitték dolgozni a Svábhegyre, majd szeptemberben 18 évesen behívták munkaszolgálatra. 1944 novemberében megszökött egységétől egy Németország felé tartó hajóról, és Budapest felszabadulásáig bujkált, illetve a svájci és svéd nemzetközi védettség alatt lévő házaknál segítette a cionista ellenállók munkáját.

A II. világháború után a Dror Habonim nevű cionista mozgalomban tevékenykedett, ahol ifjúsági vezető lett, megismerte későbbi feleségét, és egy harmincfős csoport élén illegálisan elindult Palesztina felé Ausztrián és Olaszországon át. Hajójukkal 1948. május 14-én, éppen a zsidó állam kikiáltásának napján értek Izraelbe, ahol a haifai kikötőben először táncoló, éneklő ünneplőkkel találkoztak, akikről eleinte azt hitték, hogy az új bevándorlókat köszöntik, és nem Izrael megszületését üdvözlik. Észak-Izraelben részt vett a Bét Haemek nevű kibuc megalapításában, majd két év elteltével a Cfát nevű városkába költözött, ahol torna- és zenetanári képesítést szerzett. Jelentős szerepet játszott Izrael sportéletének megteremtésében, az észak-izraeli sportszövetség egyik alapítója, valamint a helyi művelődési házak egyik megteremtője volt.