Meghalt Leonard Nimoy

A Star Trek emblematikus alakját, Mr. Spockot alakító színész 83 éves korában, tüdőbetegség következtében hunyt el.

Nimoy tavaly osztotta meg a világgal, hogy krónikus obstruktív légúti betegségben szenved, állítása szerint azért, mert korábban dohányzott.

Fotó: Fred Prouser / Reuters

A hét elején kórházba került, mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Felesége, Susan Bay Nimoy a New York Times-nak elmondta, tüdőbetegség okozta a színész halálát, pedig férje már 30 éve leszokott a dohányzásról.

A bostoni születésű Nimoy nem csak színészkedett, rendezett, sőt, verseket írt és szívesen zenélt is. Bár több filmben is játszott, szinte mindenki a Star Trek emblematikus Mr. Spockjaként – félig ember, félig vulkáni alienként – emlékezhetnek rá.

Egyszer a származásáról – ukrán zsidó családban született – azt mondta: „A szüleim bevándorlóként jöttek az Egyesült Államokba. Bostonban születtem amerikai állampolgárnak. És Hollywoodba mentem alien lenni." A származásának egyébként volt némi köze Mr. Spockhoz is. Nimoy egy 2010-es interjújában elmondta, hogy a sorozatból és mozifilmekből védjegyként ismert vulkáni köszöntés személyes ihletésű. Amikor nyolcéves volt, a családjával részt vettek egy ünnepi istentiszteleten az egyik zsinagógában. „A szertartás során eljött az a pillanat, amikor kohaniták egy csoportja megáldotta a gyülekezetet. (...) Az áldás közben el kellett fordulnunk, nem leshettünk, de én kukucskáltam, és láttam, ahogy ezek a férfiak kinyújtott kezeikkel ezt a kétfelé nyitott ujjas szimbólumot formálták. Később megtudtam, hogy ez a héber shin betűt jelképezi, amely a Shaddai szó első betűje, amely pedig Mindenhatót jelenti" – mesélte a színész.

Fanyar humorára jellemző eset: a 2009-es Star Trek-filmet promotálta a Today Show-ban, amikor a műsorvezető megjegyezte, hogy a hírolvasó Ann Curry halálosan szerelmes Spockba. Nimoy akkor sem jött zavarba, amikor a hölgy megjelent a színpadon, megölelte és megpuszilta, majd dicséretekkel halmozta el, mire Nimoy megjegyezte: „Igazán remek ízlésed van.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.