Meghalt Kőrösi Zoltán

Tragikus hirtelenséggel, szívroham következtében pénteken elhunyt Kőrösi Zoltán író, dramaturg, forgatókönyvíró - erősítette meg az Origo hírét az MTI-nek Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője.
Kőrösi Zoltán 1962-ben született Budapesten. 1987-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-történelem szakán szerzett diplomát. 1986-tól szabadúszóként kritikákat, esszéket publikált, 1990-től a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, 1995-től főszerkesztője, 2002-től 2007-ig művészeti főszerkesztője volt. 1995-96-ban ő szerkesztette az Írószövetség Fiatal Írók József Attila Körének JAK-füzetek című sorozatát. A Szépírók Társaságának alelnöke, 2010-től a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke volt.

1993-ban megnyerte a Magyar Napló Örkény-novellapályázatát, 2005-ben elnyerte Az Év Könyve-díjat, 2006-ban József Attila-díjat kapott.

Utolsó könyve, a Szívlekvár 2014-ben jelent meg. Főbb művei közé tartozik A testtől való szabadulás útja (elbeszélések, 1994); A tárt szárnyú lepke (regény, 1996); a Romkert (regény, 1997); a Budapest, nőváros (2004); a Milyen egy női mell? (2006), valamint a Szerelmes évek. Gyávaság (2009).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.