Életének 97. évében elhunyt Pál István tereskei dudás, énekes, mesemondó.

Pál István 1919. február 25-én született a Nógrád megyei Kétbodonyban, pásztorcsaládban. Gyermekkorában a pásztorkodás tudományával együtt sajátította el a furulya- és a dudajátékot. Hangszereit maga készítette. Már megözvegyült, a két fiát is eltemette, mikor tereskei otthona a népzenészek zarándokhelyévé vált a kilencvenes években, miután tanulni vágyó népzenészek felfedezték. Juhász Zoltán és Agócs Gergely 1992-ben olyan embert keresett, aki „minél több nótát ismer".

Ahogy a távirati irodának egy 2011-es interjúban mesélte: édesapja, idősebb Pál István már a születése pillanatában kezébe adta a dudát. „Akkor volt először duda a kezemben, amikor apám behozta és betette a magzatvizes kezembe a dudasípot, és tartottam. Mintha ráolvasna, azt mondta: »Lépj a nyomdokomba, úgy őrizd a jószágot és úgy neveld a családot, mint én, így éljél a világban.«"

Fáradhatatlanul tanított mindenkit, s fáradhatatlanul járta a fesztiválokat, népművészeti táborokat, még élete utolsó éveiben is. 1995-ben kapta meg a Népművészet mestere címet. A Magyar kultúra lovagja volt, a Nógrád megyei önkormányzattól Madách-díjat kapott. Száznál is több népdalt, köztük sok régi stílusú dallamot, dudanótát, pásztor- és betyárnótát rögzítettek előadásában.

Furulya- és dudajátékával, énekeivel és meséivel egyik utolsó képviselője annak a műveltségnek, amely egykoron a Palócföld jelképe volt.