104 óra a rajzfilmnézés magyar rekordja

104 óra filmnézés után aludni tért Fölkl László budapesti gépkocsivezető, aki legtovább bírta az Animánia Mozimaratonon, ahol a cél a 123 órás mozinézési világrekord megdöntése lett volna. Ez elmaradt, viszont nem hivatalosan megdőlt az eddigi 39 órás magyar rekord.

Nemcsak barátai, de az orvosi igazolást kiadó doktornő is megmosolyogta azt az 53 éves budapesti gépkocsivezetőt, aki elhatározta: megdönti az egyhuzamban történő mozinézés világrekordját. Azonban ő járt jól - Fölkl László négy napig és nyolc óráig alvás nélkül nézett végig csaknem 300 animációs filmet a Csepeli Moziban. Nyereménye örök dicsőség és egy laptop.

Az Animánia Mozimaraton március 4-én 15 órakor indult, 15 versenyzővel. A cél az eddigi mozinézés világrekordjának megdöntése volt, vagyis több mint 123 órán át kellett volna megszakítás nélkül mozifilmeket nézni. A maraton érdekessége az volt, hogy csakis erőszakmentes, korhatáros besorolás nélküli animációs filmeket vetítettek a jelentkezőknek. A rekordkísérleten a mozi megfelelő orvosi felügyeletet biztosított, továbbá meleg ételről és italról gondoskodott. A szabályok szerint 55 perc filmnézés után öt perc szünet járt, ezeket azonban össze lehetett vonni.

A győztes, Fölkl László „tapasztalt bagoly" a rengeteg éjszakai vezetés miatt. Igyekezett minél tovább tisztának maradni, azaz stimulálószerek nélkül ébren maradni. Sikerült is neki, az első energiaitalt péntek este itta, míg a többi versenyző már korábban rákapott a koffeinre. Stresszoldó labdával és marokerősítővel űzte el az álmot, de a lihegés is nagyon hasznosnak bizonyult - a megnövekedett oxigénmennyiség hatására felélénkült, fáradtságérzete megszűnt. A siker érdekében kávét, energiaitalt és fekete teát is ivott. Igaz, az utolsó hét órát egyedül kellett végigülnie, de családja és ismerősei is meglátogatták a moziban, a kísérlet végéig támogatták.

László győzelmével egy laptopot nyert, a második helyezett Molnár Gergely - aki hétfőn 16 óra 57 perckor fejezte be a filmnézést - egy videókamerával gazdagodott. Ezen kívül mind a 15 induló egy páros éves bérletet kap a Cinema Csepel filmvetítéseire. A díjkiosztó ma 19 órakor lesz a mozi előterében.

 

Fölkl László 52 éves gépkocsivezető  a Csepel Plaza mozijában
Fölkl László 52 éves gépkocsivezető a Csepel Plaza mozijában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.