Még egy nap!

Kedd éjfélig várják a külföldi magyar intézetek által kiírt Zene Ünnepe pályázatra a jelentkezőket. A bécsi, brüsszeli, bukaresti, párizsi, pozsonyi és varsói intézetek olyan zenekarok nevezésére számítanak, amelyek "szívesen képviselik hazánkat a kárpát-medencei népzene gyökereiből táplálkozó, és a XXI. század zenei stíluselemeit is felhasználó muzsikájukkal".

A Zene Ünnepét először 1982-ben rendezték meg Franciaországban; a kezdeményezést felkarolta az akkori francia kulturális miniszter, Jack Lang is. Azóta minden június 21-én az összes francia településen legalább egy koncerttel vagy utcabállal megemlékeznek a zenéről. Európai méretűvé 1985-től vált az ünnep, amelynek gondolata akkor is, most is ugyanaz: elérhetővé tenni a muzsikát mindenkinek. A Franciaországban tömegeket megmozgató eseményen délutántól éjfélig szinte minden sarkot „kisajátít" a zene.

Az idén hat európai városban (Bécsben, Brüsszelben, Bukaresten, Párizsban, Pozsonyban és Varsóban) magyar zenekarok is felléphetnek a Zene Ünnepén - a külföldi magyar intézetek segítségével.

Mindehhez egy pályázaton kell jelentkezni és nyerni. A kiválasztottaknak ez alkalommal tiszteletdíj helyett kapcsolatokat kínálnak. A szervezők ugyanis abban reménykednek, hogy az egyszeri fellépésen túl a zenekarok a kint töltött maximum hat nap alatt - saját csatornáikon elindulva -, önállóan megszervezik következő turnéikat. Az intézetek finanszírozzák az utazást, a szállást, és tanácsokkal segítik őket a további koncertek szervezésében. Sőt, a fellépők anyagait is eljuttatják az adott ország sajtójához.

A pályázatokat április 14-én éjfélig elektronikusan vagy postán lehet elküldeni. Az elektronikus beadást a http://www.instituthongrois.fr/zeneunnep oldal segíti. Aki a postai változatot választja, annak az adatlaphoz mellékelnie kell CD-n legalább négy saját számot, valamint digitális fotót és magyar nyelvű leírást a zenekarról (Zene Ünnepe 09*6", Magyar Zenei Export Iroda, Budai Vigadó, Corvin tér 8., Budapest-1011) (Bővebb információ a zeneunnepe@instituthongrois.fr e-mail címen kérhető.)

Helyszínenként maximum három együttest választanak ki a jelentkezők közül, hogy kiket, azt május 12-én hirdetik ki a Gödör Klubban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.