Még mindig remekül szól az ötvenéves The Who

Két nagyszerű koncertet adott a megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünneplő The Who együttes. A legendás brit zenekar a londoni O2 Arenában eljátszotta legnagyobb slágereit, és megemlékezett azokról a korábbi tagokról, akik már nem állhatnak színpadra a jubileum alkalmából.

„El tudják képzelni, hogy egy futballcsapat két meccset játszik egyhuzamban? Na, mi nagyjából ezt csináltuk" – viccelődött Roger Daltrey a londoni O2 Arena színpadán, majd hozzátette: az együttes azért valahogy csak összehozta a két koncertet.

A rajongók – és a videók – tanúsága szerint nem is akárhogyan. A zene mellett a számok közötti összekötő szövegeket is áthatotta a nosztalgia, a koncert mégsem változott önfényezéssé vagy feszengős emlékestté. Pete Townshend például kedvesen viccelődve úgy emlékezett meg Keith Moonról, a banda egykori dobosáról, hogy nem felejtette el megemlíteni: Moon akkora Beach Boys-rajongó volt, hogy a The Who-t is képes lett volna otthagyni a Beach Boys kedvéért.

Az együttes hamarosan búcsúturnéra indul Észak-Amerikába. A brit rajongóknak még egyszer, június 26-án láthatják-hallhatják élőben a zenekart, mégpedig a londoni Hyde Parkban.

Aki esetleg úgy emlékezne, hogy a The Who 1964-ben alakult, nem téved. Az eredeti ünneplést a múlt év decemberére tervezték, ám egészségügyi problémák miatt kénytelenek voltak elhalasztani. 

Íme, egy kis ízelítő a mostani koncertről:

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.