Még mindig hasít Winehouse

A 27 esztendősen elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse eddigi legsikeresebb kiállításának bizonyult a gyermekkorát, zsidó gyökereit, családi életét és angliai szülővárosát bemutató tárlat a Bécsi Zsidó Múzeumban.

A londoni Zsidó Múzeum Amy Winehouse: A Family Portrait című, a héten zárult vendégkiállítására 22 ezren voltak kíváncsiak a március 11-i megnyitó óta, többen, mint az eddigi rekorderre, a Zsidó zsenik sorozat Andy Warhol életművét bemutató 2012-es tárlatára, amelyre 20 ezren váltottak jegyet, közölte a bécsi Judenplatzon lévő intézmény.

"Örülünk, hogy ilyen sokan érdeklődtek a túl korán eltávozott énekesnő kevésbé ismert oldala iránt is" - jelentette ki Daniella Spera igazgató. A londoni múzeum által összeállított kiállítás a néhai előadó londoni gyermekkorának, iskolaéveinek és rövid, ám lenyűgöző zenei karrierjének emlékeit gyűjti egybe, egészen Amy ükapjáig követve vissza a Winehouse klán családfáját. A tárlaton bemutatott tárgyakat a néhai énekesnő bátyja, Alex Winehouse és felesége, Riva segített összegyűjteni. A Winehouse család eredetileg Amy egyik ruháját ajánlotta fel a londoni intézménynek, ám a kiállítás idővel az énekesnő zsidó gyökereit, családját és szülővárosát ünneplő tárlattá nőtte ki magát.

A tárlat látogatói Amy ruháit, köztük a 2008-as Glastonbury fesztiválon viselt kék toalettjét és otthoni melegítőit, gyermekkori fényképeit, iskolai egyenruháját és kedvenc könyveit vehetik szemügyre. A kiállításból az is kiderül, hogy Amy fiatal felnőttként rajongott Charles Bukowski és Fjodor Dosztojevszkij írásaiért, szerette a szudoku rejtvényt és megszállottan gyűjtötte a karszalagokat és backstage belépőket minden olyan műsorról, amelyben fellépett, vagy részt vett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.