Még egy Stradivarira sem futja az MNB-támogatásból

Stradivari nem jönne ki abból a 450 millió forintból, amit az Operaház a Magyar Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalás programján nyert, de az összeget hegedűkre és más vonós hangszerekre költi a dalszínház, nyilatkozta Ókovács Szilveszter az Origónak.

Mint az internetes lap írja, az Operaház szakemberei itthon és külföldön is keresik majd a minőségi hangszereket. A vonósoknál a kor kifejezetten előny lehet, csak használ a hangzásnak, ellentétben a fúvósok hangszereivel, melyeket tízévente cserélni kell. A kiszemelt hegedűket a vásárlás előtt, ha lehet, koncerten is kipróbálják.

A főigazgató azt is elmondta az Origónak, hogy az Opera valamint az Erkel normális működtetésére évente minimum kilencmilliárd forint kell majd, s ez nem éri az első Orbán-kormány által kitűzött célösszeget, amely ha megvalósul, akkor az ma 11,5 milliárd forint támogatást jelentene.

A Nemzeti Bank programjában egyébként kétmilliárdot osztanak szét három év alatt. A legjelentősebb tételt, 750 millió forintot a Szépművészeti kapja, de 426 millió jut például a MŰPÁ-nak, 150 millió a Kecskemétfilmnek is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.