Mediawave 2009: a szexuális forradalom jegyében

Megnyílt a 19. Mediawave film- és zenei fesztivál szombaton este Győrben. A rendezvénysorozat eseményei egy időben öt országban, több mint húsz városban zajlanak. Az idei filmfesztiválra 1334 filmet neveztek 78 országból - hangzott el a megnyitón. Kis- és nagyjátékfilmes versenyprogramok is zajlanak az idei Mediawave fesztiválon, olyan filmekkel egyebek között, amelyek már a Cannes-i filmfesztiválon is nyertek díjat.

 

Ahogy a MEDIAWAVE-re járó közönség már megszokhatta, évről évre speciális tematika köré szerveződik a npőrogram jelentős része. Ebben az évben 1969 negyvenedik évfordulójáról emlékezik meg a Fesztivál, azon belül pedig a szexuális forradalomról.

A 2009-es fesztiválra vérbő zenei programokkal készülnek és olyan művészi, erotikus filmek vetítésével fogják körbejárni a témát, amelyek bár a maguk idejében nagy vihart kavartak, de messze állnak a pornófilmek világától.

A MEDIAWAVE Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál 2009-ben először hirdetett versenyt játékfilm kategóriában. Így az idei versenyprogramba nevezett 1250 filmből - amelyek a világ 66 országából érkezett - a MEDIAWAVE-n már hagyományosnak számító animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek mellett egészestés játékfilmeket is láthat a fesztivál közönsége. A filmek között szép számban vannak olyan díjnyertes alkotások, amiket Magyarországon ezelőtt még nem mutattak be.

A MEDIAWAVE'2009 kiemelt vendége Románia.

*

A megnyitón átadták a Párhuzamos kultúráért díjakat. A fesztivál szervezői szerint olyan életpályát bejáró alkotók kaphatják meg ezt az elismerést, akik mindig saját belső iránytűjük alapján dolgoztak, s nem voltak hajlandók besorakozni a mindenkor elvárt kulturális vagy politikai trendbe. A díjazottak között van Szabados György zeneszerző, muzsikus. Rajta kívül Tarr Béla filmrendező és Sebő Ferenc népzenész, zenekutató, valamint Nyakó Júlia színművész munkásságát jutalmazták a fesztiválon. A külföldiek közül Phil Mulloy angol animációs filmrendező, továbbá Jamaladeen Tacuma amerikai dzsesszzenész kapott díjat. A megnyitón felolvasták a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium leköszönő államtitkára, Oláh Lajos levelét. Emlékeztetett arra, hogy a szaktárca április közepén hirdette meg a Zöld Fesztivál pályázatot, amelyre a magyarországi rendezvények, fesztiválok jelentkezhetnek. A Mediawave Fényírók Fesztivál elsőként teljesítette azt a szempontrendszert, amellyel csökkenthető a rendezvények, fesztiválok környezetterhelése, s ezzel elnyerte a Zöld Fesztivál minősítést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.