Másfél évtizedet ünnepel az Anima Sound System az A38-on

Tizenötödik születésnapját koncerttel ünnepli kedden az A38 hajón a hazai elektronikus zene kiemelkedő csapata, az Anima Sound System. Prieger Zsolt alapító tag, zenekarvezető az elmúlt másfél évtizedről és a tervekről egyaránt beszélt az MTI-nek.

A Szombathelyről indult Anima Sound System első kazettája 1994-ban jelent meg, aztán hat stúdióalbum, filmzene következett, meg számos remix, a magyar himnusz feldolgozása, tucatnyi nagyszínpados fellépés a Sziget fesztiválon, amerikai lemez, angliai klubkoncertek, közös munka az Asian Dub Foundationnal, De-Phazzal vagy a Transglobal Undergrounddal. Az alapító Prieger-testvérek közül mára Zsolt maradt, mellette Németh Gergő képviseli a folyamatosságot.

"Az ember a saját alkotásával sohase legyen elégedett. Ha írók lennénk, időről időre akkor is átírnánk a műveinket, most a dalainkkal teszünk így" - mondja Prieger Zsolt az MTI-nek. A világzenei hatásokkal megbolondított elektro-dubos, hagyományos Anima-hangzás mostanában úgy egészül ki, hogy az elektronikát mixelik a ,80-as évek diszkóvilágával. Mint kifejtette, a zene funk és új francia elektro, ehhez társulnak különleges fények, neonok és rendőrszirénák, mindez humoros, ironikus szövegkörnyezetbe ágyazva. A régi dalok - '68, Legyen így, Tekerd, Revolution és a többiek - is elhangzanak a koncerteken, csak éppen tökéletesen új hangszerelésben.

A '68 című dal 1997-ben tette ismertté és népszerűvé az Animát; a dal egyértelmű utalás volt az 1968-as eseményekre, amelyek idén, a 40. évforduló miatt ismét nagy figyelmet kaptak. "1968 nagyon fontos évszám, és nem csak a diáklázadások, Marcuse, Sartre, Debord és a párizsi szituacionisták miatt. Ébredő év volt, a kereskedelmi média és a kereskedelmi politika elleni lázadás. A mozgalom nagyon kis területeken tovább él, ezt a mostani görögországi események is mutatják, de maga az ügy már tetszhalott" - szögezte le.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Idén két albumnyi anyagot - egy koncertet meg egy remixválogatást - ingyenesen tettek elérhetővé a neten. Prieger Zsolt ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ezeket saját költségükön készítették el, aztán odaadták egy hazai site hangtárának, hogy ingyen terjesszék. Hozzátetti: amikor már mintegy 30 ezren letöltötték, ők visszajeleztek, hogy inkább levennék az albumokat, mert az "nem jó reklám a fizetős tartalmaknak". Már van egy albumnyi új Anima-anyag is, amiről egyelőre egy dal jött ki, a Switch Me On, ebből remixek készülnek ezekben a napokban, amelyeket leginkább a myspace-oldalukon keresztül publikálják. A hanglemezkiadásban már évek óta nem bíznak, de ez nem zárja ki, hogy konkrét hanghordozó formájában is eljuttassák a közönséghez az új dalokat.

A december 30-iki születésnapi koncerten az A38-on fellép Prieger Zsolt lánya, Fanni is, aki annak idején 9 évesen a Gipsy Sound Clash-lemezen énekelte a videóklipen is népszerűvé vált Tekerd című dalt. Azóta nyolc év telt el, Fanni pedig énekesnő lett. Mint mondja, testvére, Szabolcs az új Anima-dalokban társzerző, de nem lép fel a zenekarral. Nem lesz ott a bulin két régi énekes, Németh Juci és Jeremy Thompson sem. Erről azt mondta, nem akartak "visszanézős" bulit, a fellépés sokkal inkább egy új Animáról szól. A zenekar kevesebbet lép fel, mint régebben - "csak akkor koncertezünk, ha a hang és a fény rendben van" -, vannak viszont DJ-szettek, még decemberben Kassán, jövőre meg Franciaországban is.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.