Márta új POSZT-ja

Márta István, az Új Színház igazgatója vállalta magára a Pécsi Országos Színházi Találkozó művészeti vezetését, adta hírül az MTI. A június 9. és 18. között zajló idei rendezvényhez nem akar hozzányúlni, 2012-re viszont változtatásokkal készül.

"Két-három héten belül szeretnék egy workshopot összehívni, amelyen mindenki, akinek véleménye, jövőképe van a POSZT-ról, megoszthatja azt a többiekkel. Ezekből megpróbáljuk levonni a tanulságokat, hogy az újításokat teljes szakmai konszenzus mellett hajthassuk végre 2012-ben" - fogalmazott Márta István, kiemelve: művészeti igazgatóként nem csak a szakma, de Pécs városának érdekeit is figyelembe veszi. A változásokat feszegető kérdésekre elárulta, azt szeretné, ha a színházak, rendezők csak egy-egy darabbal jelennének meg a versenyprogramban, hogy a magyar színházi élet sokszínűségét megmutassuk. Márta szerint a versenyprogramot összeállító zsűrin is változtatni kell, de erről szeretné kikérni a szakma véleményét is.

Az off-programokhoz új helyszínként szeretnék igénybe venni a megnyíló Zsolnay Kulturális Negyedet, a Kodály Központban pedig zenei koncerteket, zenére építő színházi előadásokat mutatnának be, de ez nem jelenti azt, hogy csak musicel és operett lesz. Márta István a zsűribe nemzetközi szakembereket hívna, showcase-eket, színházi börzéket szervezne külföldi szervezők számára. Nagy hangsúlyt fektetne a környékbeli országok színházaira is. Az új igazgató nem akar konkurálni a tavaly megalakult Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozóval, bár idén a két rendezvény időpontja egybeesik.

A POSZT művészeti vezetői tisztsége azután üresedett meg, hogy fesztivált szervező társaság két ügyvezetője, Jordán Tamás és Simon István tíz év után tavaly nyáron visszavonult. A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjévé január 1-jei hatállyal Stenczer Bélát nevezték ki, ám az új művészeti vezetőt mostanáig keresték. Mint ismeretes, a posztot korábban Rudolf Péter és Mácsai Pál is visszautasította egyéb szakmai elfoglaltságukra hivatkozva.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.