Malkovich, a divatdiktátor

Visszatért Karlovy Vary-ba John Malkovich – szól a hír első mondata. Mielőtt azonban a filmőrültek feltennék a jogos kérdést, hogy vajon mivel tudták újra elcsábítani a cseh fürdőváros fesztiváljára, miután két évvel ezelőtt már megkapta itt a legmagasabb elismerést, az életműdíjat, eláruljuk, nem filmes indíttatású a jelenléte. A neves színész ugyanis divattervezőként érkezett Karlovy Vary-ba, hogy tegnap késő este, a részvevőket szigorúan kiválasztott, zártkörű rendezvényen mutassa be saját cégének, a Technobohemian-nek a legújabb kollekcióját. A nevet állítólag Malkovich egy még nem publikált olasz regényből vette át az író engedélyével.

A hírek szerint a főszponzor Moet választotta ki a vip-vendégeket, de beszédes, hogy például a fesztivál maximum három személyt delegálhatott. A sajtót mindenesetre beengedték a délutáni főpróbára, melyen végignézhettük a Technobohemian kollekciót cseh színészek tolmácsolásában. Jó volt látni például, hogy pocakos férfit is elvisel egy divatbemutató színpada. A Maestro, aki elegáns kék öltönyben, ám zokni nélkül, egy drágakövekkel megerősített vörös kanapéról vezényelte le az eseményt, pazar alakítást nyújtott a divattervező szerepében.

Lévén, hogy e sorok írójának nem szakterülete a divat, a kollekcióról csak azt tudja elmondani, hogy Malkovich nagyon szereti a színeket. Kedveli a nyak köré tekerhető kendőt, és elengedhetetlen kelléknek gondolja a zakót, még akkor is, ha a hozzápárosított nadrág önmagában leginkább pizsamának menne el a konvencionális felhasználás során. Maradjunk annyiban: a fíling tényleg minimum bohém. Malkovich – saját bevallása szerint – csak kozmopolitává, tette az ősi stílust. Magyarul: modernizált és aktualizált.

„Nem az én felelősségem eldönteni, hogy az én önkifejezésem művészet-e, vagy sem. Lehet, hogy az divatszakértők azt gondolják, hogy ez csak szemét, ki tudja” – mondta John Malkovich. Mindenesetre legalább olyan fontosnak tartja művészetének ezt a részét, mint a színjátszást. Hozzátéve: semmit sem könnyű jól csinálni. Legyen szó divattervezésről, vagy akár a színjátszásról, ezek „elképesztően bonyolult dolgok”.

Na, ezt viszont fenntartások nélkül elhisszük neki.

 

U.S. actor John Malkovich (L) claps after a rehearsal for the presentation of his
U.S. actor John Malkovich (L) claps after a rehearsal for the presentation of his "Technobohemian" collection at a fashion show during the 46th Karlovy Vary International Film Festival July 7, 2011. REUTERS/David W Cerny (CZECH REPUBLIC - Tags: ENTERTAINMENT FASHION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.