Május 29-én mutatják be az első hajléktalanoperát

– Már jó ideje gondolkodtam azon, hogy miképpen tudnék a közösség asztalára valami olyat letenni, ami legalább valamelyest segít a hajléktalanok problémáin, és több mint egy százforintos – mondja a Col Legno művésznéven alkotó zeneszerző, aki három hónapnyi munkával megírta Az egyetlen hajléktalan című operát.
Meséli: A zenemű ötlete onnan jött, hogy 2013-ban elment megnézni a Fedél Nélkül című utcalap humorfesztiválját, ahol Csábi István írása különösen megfogta őt. Az írás arról szól, hogy a kisvárosban váratlanul felbukkan egy hajléktalan, a polgármester pedig befogadja őt. A jövevényt lassan megkedvelik a kisváros lakói is. Segítőkész hozzáállásnak híre megy, rövidesen hajléktalanok özönlik el a várost. Csakhogy a helyi ellátórendszer nincs felkészülve: Mi legyen a betelepülőkkel?

Erre a történetre, konfliktusra épül az opera, amelyben egyébként a Fedél Nélkül című utcalapban megjelent kisebb írások, versek közül, jó néhány helyet kap.

– A darabba beépített írások mindegyike egy-egy nagy segélykiáltás, de ezt az érzést a zenével már nem akartam tovább fokozni – mondja Col Legno –, mert akkor a darab nagyon mélyre került volna. Ezért a zenével inkább lazítottam egy kicsit a szövegeken. Ráadásul ez a kontraszt szerintem még erősebbé teszi a mondanivalót.

A darabot május 29-én láthatja a közönség a Csepel Színházban. A napokban megkezdődtek a rendezői próbák, az előadást már javában hirdetik Budapesten, és megkezdődött a jegyek árusítása is. Az ötletgazda, zeneszerző, rendező azt mondja, a telt ház nemcsak azért volna fontos, mert a bevétellel a hajléktalanokat lehetne támogatni, de azért is, mert minél több embernek kellene szembesülnie a hajléktalanok, a végletesen elszegényedett emberek problémáival, és így a hajléktalanopera a probléma helyes megítélésében is segíthet majd.

A beérkezett összegeket egyébként a Diótörés Alapítvány kezeli, amelynek hátrányos helyzetű, hajléktalan fiatalok számára kidolgozott programját a szociálisellátó-szakma is elismeri világszerte. A leendő opera-előadásnak védnökei is lesznek, az előadás után az általuk felajánlott tárgyak árverezéséből befolyt összeg is a fedél nélkül élőket segíti majd.

A mű alapjául szolgáló novella – egyébként Örkény-díjas – írója, Csábi István és az opera egyes verseinek szerzője, Leé József a bemutatót sajnos már nem érhette meg. Utóbbi szerző onnan is ismerős lehet sokak számára, hogy A Legyen ön is milliomos! című vetélkedő egyik 2013 elején sugárzott tematikus adásában, amelyben hajléktalanok mérték össze tudásukat, Leé József, az akkor már 12 éve hajléktalanként élő férfi végül hárommillió forintot nyert.

Az egyetlen hajléktalan című operát egyébként komoly szakemberek segítették életre: a Duna Szimfonikus Zenekart Somos Csaba vezényli majd. A helyi lakosok és a hajléktalanok szerepében a GönczySecEar Chorus látható-hallható, a címszereplő Alagi János, a szociális munkást Csereklyei Andrea és a polgármestert Mikecz Kornél alakítja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.